1.rész

Darcy

Betöltöttem a tizenhatodik életévemet egy hatalmas estély keretein belül. Apám és anyám nagyon kitettek magukért, amiért igen hálás voltam. Barátaim, a srácok, és a család volt jelen. Rengeteg minden történt, és azóta apám oltalmaz amennyire csak tud. Ennek már lasan egy éve.

Kora délután még mindenki készülődni kezdett. Apa és öcskös is lázban égett, hogy focimeccsre megyünk. Méghozzá Noah keresztapjáéra, Louis-éra. Nyárnak köszönhetően egy fehér rövidnadrágba bújtam hozzá illő fekete felsővel. Sminkeléssel nem sok időt töltöttem, míg hajamat egyszer átvasaltam. Ahogyan elkészültem már szaladtam is le a földszintre. 

- Darcy átöltöznél, kérlek - nézett rám apám, ahogy felültem a pultra egy palack vízzel kezemben.

- Mi a problémád megint? 

- Az, hogy leülsz és kint van mindened, ami senkire sem tartozik.

- Csak a barátomra. Tudom. 

- Ezt a szót hallani sem akarom.

- Harry, kérlek - lépett be anya is a konyhába. 

- Édes, nézz már a lányunkra - húzta ölébe anyát. 

- Csinos, fiatal. Mi a probléma? Ha emlékezetem nem csal, akkor ugyan ilyen öltözékben járkáltam, és nagyon is tetszett neked. 

- Oké, ezt nem hallgatom végig - ugrottam le a pultról, s mentem át a nappaliba. 

Telefonomon válaszoltam pár üzenetre, miközben a bejárati ajtóhoz mentem, amelynél pár pillanattal ezelőtt csengettek. Sietve tártam ki, s ugrottam a srác nyakába. 

- Nyugi bébi - fogta combjaim, s arcomra nyomott egy puszit. 

- Ki az? - jött ki apa a konyhából. 

- Csá haver - tett le a szőke srác, s lekezet apával. 

- Indulunk - kiáltotta el magát apám.

- Helló - jelent meg öcsém, s pacsizott le Niall-el. 

Mindenki kiment az autóhoz. Én Niall-el mentem, amely apámnak nagyon ellenszenves volt, de szerencsére szóvá nem tette. Bemásztam az elülső ülésre, becsatoltam magam, és amint Niall is elhelyezkedett elindultunk. 

- Apád még mindig morcos? - érdeklődött.

- Szerinted? - nevettem fel. - Soha nem fogja elfogadni, hogy egy srác a közelemben van. 

- Elhiheted, hogy én is hasonlóan viselkednék a saját lányommal. 

- Komolyan, tizenhat vagyok, pár nap múlva tizenhét. Véleményem szerint ennyi idősen pár dologt már meg tehetek.

- Soph, komolyan - nevetett. - Azért nem mindennapos dolog, hogy apád köszöntőt mond az estélyeden, és te egy sráccal a lépcső alatt lévő helységből vánszorogtál ki.

- Szerintem jó volt - nevettem tovább. - Élvezetes.

- Élvezetes, mi? - röhögött.

- Ugyan már, lazulhatna igazán apám. Tudom a múltbéli dolgait. 

- Ki nem? elég csak a google-t megnyitni bébi.

- Hagyjuk, lehetetlen vagy. 

****

Leparkoltunk a stadion előtt, s már siettünk is be, egyenesen az öltözők irányába. Noah befutott előttem, és keresztapjával egyből lekezelt. Én is követtem, s szemeim egyből megakadtak félmeztelen testén. 

- Baba, nem is üdvözölsz? - mosolygott le rám.

- Szia Lou - öleltem meg, míg arcomra nyomta ajkait.

Mindenki köszöntötte, és sok sikert kívánt neki. Noah-val elkezdtek technikai tanácsokat megosztani egymással, amelyet mosolyogva hallgattam. Szüleink elmentek megkeresni a többieket, aztán Niall és Noah a büféhez igyekeztek valami nassiért. Én maradtam vele és a csapata tagjaival. Leült mellém, s combomra tette hatalmas tenyerét.
- Na mi a helyzet baba?
- Szokásos.
- Apád ismételten kiakadt valamin?
- Ismered - nevettem fel. - Most megyek én is, mielőtt újabb rohamot nem kap.
- Jól van - állt fel ő is, hogy kikísérjen az ajtóhoz.
- Aztán csak ügyesen - öleltem meg.
- Mint mindig - csókolt halántékon, s utamra engedett.

A meccs igen izgalmasan alakult. Nézőtéren minden ember hangot adott a véleményének, úgy ahogyan mi is. Louis-nak sikerült gólt rúgnia kétszer is, amelynek kellőképpen örültünk. A férfiak sört fogyasztottak, ami a hangulatukon kellően segített. Anya és a többiek is már csak nevettek azon, ahogyan a apámék véleményüket kifejtették.
Véget ért a meccs végül négy nullra, s a szurkolók elkezdték elhagyni a nézőteret. Vártunk egy kis ideig, aztán elindultunk, hogy a pályára mehessünk, ám számomra könnyebbnek tűnt lemászni a lelátóról. Leszaladtam a sorok között, míg apám a nevemet kiabálta. Ez hidegen hagyott, s lábaim csak előre vittek, míg nagy nehezen sikerült a tervem, és lábaim a biztos talajt érintették meg. Csípőmön éreztem két kezet, majd felnéztem és a kék szempár nézett vissza rám.
- Ismételten kiakasztod apádat.
- Ismersz Lou - nevettem, s leültem a kispadra.
- Fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni majd, ha ilyen lányom lesz, mint amilyen Te magad vagy - nevetett, miközben helyet foglalt mellettem.
- Talán van egy kiszemelted? - néztem rá.
- Mondjuk, hogy van olyan személy, akit el tudnék képzelni, igen.
- Értem - mosolyogtam rá. - Eleanor-al mi a helyzet? Beszéltetek?
- Igazából kerül, de jobb is így - vont vállat egyszerűen. - Na és neked van hódolód?
- Ma mindenki felteszi ezt a kérdést? - nevettem. - Nincs, illetve nekem is egy kiszemeltem lenne, de felesleges a törekvésem.
- Lehetetlen alak?
- Inkább csak elérhetetlen.
- Darcy Sophie Styles - hallatszott a haragos hang, amely apámhoz tartozott. - Normális vagy kislányom?
- Hosszú volt a sor - vágtam rá.
- Nyugi Harry, hadd éljen. Nem egy bankot rabolt ki. - próbálta meg nyugtatni Liam.
- Hé srácok, lesz egy kis összejövetel, jöttök? - tette fel a kérdést mellőlem Lou.
Mindenki beleegyezett, így amint elkészült Louis indultunk is a házához. Csapat és jelen volt, ahogyan az edző is. Nagy szabású estének tűnt. Ahogyan sötétedett úgy lett minden felnőtt korú férfi egyre jobb kedvű. Természetesen oda figyeltek mindenkire, és azért tapintatosan bántak az itallal.
Hátra sétáltam a kert végében elhelyezett hintaágyhoz, s helyet foglaltam. Már rég leszállt az este, így a sötétség temette maga alá a környezetet. Lampionok világították meg a kis balkont, ahol az emberek többsége jelen volt. Csak néztem őket, ahogyan nevetgéltek, s jókedvűen beszélgettek.
- Hé, baba - jelent meg hirtelen a sötétből, a házigazda. - Elmenekültél?
- Jobb itt - feleltem, amikor leült mellém.
- Apád?
- Mint mindig - bólintottam. - Reménykedem abban, hogy a szülinapomat nem akarja megkeseríteni majd.
- Elintézem, rendben?
- Komolyan? - pillantottam fel kék szemeibe.
- Hát persze - mosolygott, s magához húzott.
- Köszönöm - nyomtam egy puszit arcára, majd kezéből kivettem a sört, s meghúztam.
- Nem tőlem van - kacsintott rám, s szájához emelte az üveget kezemmel együtt.
- Ha ezt valaki látná - nevettem fel.
- Akkor mi lenne?
- Riasztaná apámat - forgattam meg szemeim. - Köszönöm, hogy elmenekítettél.
- Szívesen, baba - csókolta fejem búbjá, s tovább fogyaszottuk a hűr sört, miközben néztük az embereket. 

Ps.: Hát megérkezett az első rész a második évadból. Kicsit össze-visszának érzem, de remélem azért számotokra érthető lesz. Véleményeket várom. Xx