37.rész

Harry

Ahogyan újra karjaimban tarthattam, szerethettem, kényeztethettem az általam oly tökéletesnek vélt lányt, boldogsággal töltött el. Szülei segítségével oldottam meg, hogy éjszaka meglepjem. Szerencsére elfogadnak, és talán még szeretnek is, így egyből beleegyeztek az ötletembe, amikor is a minap felhívtam Őket, s felvázoltam a helyzetet. 

Szinte biztos voltam abban, hogy az igazak álmát fogja aludni mire odaérek, így egy percig sem merült fel bennem az, hogy esetleg megijesztem. Igyekeztem halkan felosonni a szobájához, s mellé férkőzni, ám amikor a félelemmel telt szemeibe néztem, szívem fájdalmasan dobbant egy hatalmasat. Kezeimbe vetette magát, s mindennek elhordott. Természetesen nem vettem magamra, hiszen tisztában voltam a helyzettel. Azt hittem, hogy tökéletes meglepetést okozok neki, és az öröme tényleg nagyszabású lesz. Csodás estét töltöttünk együtt, egészen addig, amíg fel nem tette azt a bizonyos kérdést. Soha nem hittem volna, hogy így megkérdőjelez, főleg bizonyíték, feltevés hiányában.
Időt akartam neki adni, hogy komolyan, mélyen átgondolhassa a dolgokat. Nem szeretném, ha az oltár előtt kényszerből mondana igent. Szeretem Őt, és az tenne a legboldogabbá, ha örökké, s még azon is túl magamnak tudhatnám. Fájt, ahogy ott hagytam. Meggyötört volt. Sírt, keservesen zokogott, de akkor ott az volt a helyénvaló.
Rengeteg érzés kavargott bennem. Én bíztam benne eddig is, és ezután is fogok, bár tény, hogy homályos foltok az én múltamban, s nem az övében vannak. Pár percig a lépcsőn ültem, s hallgattam ahogyan sírt. Őszintén, többször is megfordult bennem, hogy visszamegyek, s szorosan megölelem, megvigasztalom, de valahogy nem bírtam mozgásra bírni testem. Mind a kettőnknek időre volt szüksége. Bár én teljesen komolyan gondolom még mindig az esküvőt, hiszen ezzel a szerelmünk egy részét pecsételnénk meg. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer idáig jutok egy lánnyal. Számomra a házasság csupán egy papír volt, ami vagy örökké szól, vagy egy idő után ketté vállik, s a felek új irányba haladnak tovább egyedül, egy idő múlva talán másik társsal.
Házból nagy nehezen vonszoltam ki magam, s zártam be annak ajtaját, hogy biztonságba tudjam a megtört lányt. Beszálltam autómba, s talán még óráknak tűnő percekig ültem feszülten. Végül beindítottam a járművet, s feszülten hazáig vezettem lassú tempóban hiszen balesetet nem szerettem volna okozni.
Bőröndjeimet a nappaliba dobáltam hanyagul, végül az emeletre mentem. Furcsán éreztem magam, hiszen a házban mindenfelé az Ő dolgait lehetett felfedezni. Egyik részemet boldogsággal, míg másikat szomorúsággal töltötte el.
Egy hosszú, hideg zuhany után az ágyba kerültem. Akarva, akaratlanul, de azon a félen találtam magam, amelyen mindig Thea aludt. Párna még most is őrizte illatát, amely kedvencem. Mélyen szívtam magamba, s próbáltam álmaimba merülni, de nehezen ment. Forgolódtam egész éjjel. Csak is Ő járt a fejemben, s kép, ahogyan ott hagytam, magára a gondolataiban.

****

Három gyötrelmekkel teli nap telt el. Negyedik felé közeledve egyre nagyobb az űr bennem, amit a hiánya okoz. Hívott, de valahogy sose voltam elég erős, hogy felvegyem. Srácok tegnap érkeztek vissza a városba, és egyből programokra hívtak minket Thea-val közösen, de hárítottam. Legjobb barátaim, szinte testvéreim, de valamiért még is el szerettem volna ezt titkolni előlük. Hiszen ki másnak is mehetne tönkre a kapcsolata az esküvő előtt két héttel, ha nem nekem? Szánakozást, és amolyan felejtés bulikat nem akartam, hiszen szeretem a lányt. Időt akartam neki adni, és magamnak is, hogy mind a ketten át tudjuk gondolni a dolgokat.
Minden vágyam az volt, hogy beállítsak hozzájuk, s azonnal karjaimba zárjam. Hiányzott. Tagadni nem is próbáltam, hiszen az lehetetlen lett volna. Anyát a második napon hívtam fel, és akkor öntöttem ki a szívem. Mindig is közel álltunk egymáshoz, és a véleménye számomra igen elsőd rangú. Tudom, hogy rá hallgathatok, és minden esetben megfelelő tanácsot ad. Jelenleg is megosztott velem pár gondolatot az órában mérhető beszélgetésünk alatt, amiért nagyon hálás voltam neki.
Mai napom ugyan úgy indult, ahogyan a többi is. Kora délután másztam ki az ágyamból, és indultam le a konyhába, hogy valami reggeli után nézzek. Azt követően a nappalba henyéltem, és a tv unalmas, s hanyag csatornái között nézelődtem, de mondanom sem kell, hogy semmi értelmes nem volt. Unalmamat telefonom csörgése zavarta meg. Meglepett a kijelzőn látott név. Kisebb gondolkozás után elhúztam a kis zöld ikont, és fülemhez emelve beleszóltam.

Thea

Sokadik próbálkozás után telefonomat a szoba másik sarkába dobtam, ezzel elérve, hogy darabokban kötött ki a földön. Hiába kerestem, reagálást kerülte. Szobámból egyáltalán nem mozdultam ki. Esténként a fürdőmig elvonszoltam magam, de szinte perceken belül újra ágyam rabságában kötöttem ki.
Napokban a srácok, és a barátnőik is kerestek, illetve Gemma is, de mindegyik hívást a hangpostá hallgatta végig. Semmi kedvem, hangulatom nem volt egy báj csevejre. Fogalmam sem volt, hogy Harry kivel is osztotta meg a problémánkat, így inkább kerültem az embereket.
Anya a nap több szakaszában hozott be nekem ennivalót, de étvágyam elhagyott, így pár óra múlva szinte érintetlen állapotban vitte vissza a konyhába. Nicol próbálkozott bejutni hozzám, de a szüleim ellenezték, és végül a nagyihoz vitték, amolyan "nyaralás" céljával. Apa is próbált lelket önteni belém, ahogyan anya is, de mondhatni, hogy az egyik fülemen be, míg másikon ki mentek a hallott dolgok.
A napok nagy részét átaludtam, míg az éjszakákat filmezéssel töltöttem. Minden félét néztem, kivéve a romantikus műfajúakat nem. Kerültem, és szerintem ez teljesen érthető is volt. Többször megfordult a fejemben, hogy éjszaka közepén felöltözök, és elmegyek Harry-hez. Ez meg is történt, ám a kapujánál tovább nem jutottam. Leültem a szemben lévő patkára, és csak figyeltem a házat, ahogyan egyik pillanatról a másikra világosból, sötétségbe burkolódzik.
Féltem, rettenetesen tartottam attól, hogyha becsengetek, vagy esetleg simán bemegyek, hogyan is reagálna. Fogalmam sem volt, hogy benne milyen érzések kavarodtak fel. Időt akartam neki adni, hogy magában is tisztázza a dolgokat. Bármennyire is hiányzott, igyekeztem tartani magam.
Mai napon ugyan úgy indult, ahogyan a többi is. Felébredtem, s a tv-t kapcsolgattam. Az egyik zene csatornán akadt meg a tekintetem, ahol is a srácok "Story of my life" című dalhoz készül kisfilmet játszották. Feljebb tornásztam magam, s az ágy támlájának dőlve figyeltem minden egyes képkockát. Úgy néztem, mintha még életemben nem láttam volna. Megéreztem az akaratos könnycseppeket, amik makacsul szántották végig arcomat. Teljesen elmerültem benne, s észre se vettem, ahogyan édesanyám belépett a szobámba.
- Kicsim, miért kínzód magad? - tette le a kezében lévő tálcát az ágyra
- Véletlen kapcsoltam ide. - töröltem meg arcom, de feleslegesen
- Beszélned kellene vele.
- Szerinted nem próbáltam? A telefonom szenvedte meg, bár jelenleg az foglalkoztat a legkevésbé.
- Ez így akkor sem mehet tovább. - sóhajtott fel
- Még is mit tegyek?
- Tudom, hogy voltál nála az éjjel. Miért nem mentél be?
- Honnan tudod?
- Szerinted, ha ilyen állapotban fekszel itthon, tudok nyugodtan aludni? - kérdezte - Hallottam, amikor elmentél. És mivel kerülted a többieket, nyilván nem velük találkoztál.
- Mehettem kocsmába akár leinni magam
- Ismerlek, Thea.
- Oké, valóban ott voltam. - bólintottam
- Próbálkoztál legalább?
- Csak néztem a túloldalról. Ahogyan sötétségbe borult a ház, tudtam, hogy aludni megy, én pedig haza indultam.
- Mind a ketten makacsok vagytok.
- Anya, tudom. - nevettem fel keserűen - De legalább próbálkoztam.
- És meddig fogod kerülni az ételt?
- Konkrétan semmi nem menne le a torkomon. - húztam még jobban magamra a takarót
- Ne mondd, hogy fázol. 
- Ráz a hideg.
- Ha így folytatod kórházba fogsz kerülni, de azt nem köszönöd meg, amit akkor tőlem kapsz.
- Hú, az anyai szigor. Régi szép idők.
- Ne szemtelenkedj. - simította kezét homlokomra - Most pedig eszel pár falatot, és egy lázcsíllapított veszel be.
Bólintottam, s beleharaptam a késői reggelire készített piritósomba. Egy toas-t kenyeret
elmajszoltam, majd egy - két korty teával öblítettem le, s végül a gyógyszert is leküzdöttem torkomon. Anya bólintott, s miután elfogadta, hogy nem tudok többet enni, távozott, kezeiben a tálcával. Párnára hanyatlottam, takarót nyakamig húztam, s álmaimba menekültem, ahol még boldog voltam.

****

Arcomat cirógatta valami, vagy inkább valaki. Erre tértem magamhoz a késő délutáni órákban. Ablak felé voltam fordulva, így egyből láthattam, hogy már javában sötétedik. Ujjak túlságosan is ismerősek voltak, amelyek kényeztették bőrömet.
Óvatosan, lassan fordultam hátamra. Szívem kihagyott egy ütemet, mielőtt heves dobogásba kezdett volna. Szemeim könnyel teltek meg. Nem hittem el, hogy az ágyam szélén ült. Próbáltam ülő helyzetbe tornászni magam, de nem igen sikerült.
- Ne erőltesd. - hangja sajnálkozó volt
- Sajnálatod nem kell. - motyogtam orrom alatt
- Thea, kérlek.
- Miért jöttél?
- Szeretnéd, hogy elmenjek? - egyből hevesen ellenkezni kezdtem - Édesanyád hívott.
- Ez komoly?
- Aggódik érted.
- Legalább egy személynek még fontos vagyok. - jegyeztem meg
- Édes, nekem is az vagy.
- Hívtalak számtalanszor, de te még sem reagáltál rá.
- Sajnálom.
- Igen, gondolom mennyire.
- Megértem, ha utálsz. - fogta meg a kezem - De akkor sem fogom végignézni ahogyan lebetegszel és tönkre teszed magad.
- Mit számít neked? - hangom halkan csendült fel
- Sokat. Bárhogyan is alakul a kapcsolatunk, én egészségesen szeretnélek látni, tudni.
- Akkor ez egy búcsú? Szakítasz velem? - gyengültem el, s szipogtam
- Én nem azért jöttem, hogy szakítsunk. - nézett rám komolyan - Azért is hagytam neked időt, hogy megfelelően át tudd gondolni a dolgokat. Ha valóban hozzám jössz akkor bíznod is kell bennem. Ez egy kapcsolat alapja. Bár tény, hogy mind a kettőnknek új dolog ez. És fájt, nagyon is megviselt, hogy ilyet feltételeztél rólam.
- Összetörtem a szíved. - feleltem szomorúan
- Össze. Összetörtük egymásét.
- Lemondtad az esküvőt?
- Kicsim, hogy kérdezhetsz ilyen butaságot? - fogta kezei közé arcom - Összetörtül egymás szívét, de az apró darabokat összeillesztjük egymáséval.
- Szertelek. - szakadt fel belőlem
- Szeretném most megbeszélni a dolgokat. - simított végig kézfejemen - De először is enni fogsz.
- Muszáj?
- Még mindig tartom magam ahhoz, hogy egészséges legyél.
- Rendben.- adtam be a derekam
- Mindjárt jövök.
Állt fel, s lassan elhagyta a szobámat. Az éjjeli szekrényemhez nyúltam, s egy hajgumit vettem magamhoz, amivel a kócos hajamat egy kontyba fogtam. Tükörben megnéztem magam, bár az fogadott, amit vártam. Szörnyen néztem ki. Ám időm nem volt, hogy helyre igazítsam magam, és már látott is. Igazam lett. Pillanatokon belül már vissza is tért egy megpakolt tálcával. Kérdően néztem rá, de Ő csak mellém ült tálcával az ölében.
- Eszel velem? - néztem fel rá
- Igen. - mosolygott rám, majd a villára vett egy falat ételt, s számhoz tartotta
Lassan, csendben fogyasztottuk el együtt a vacsoránkat. Tálcán meghúzódott még a kedvenc epres süteményem. Már korábban is éreztem az illatát, de abban biztos vagyok, ha most nem ülne itt mellettem, akkor egy falatot sem ennék. Közösen ettük meg azt is. Tele voltam. Biztos voltam abban, hogy bepótoltam az eddigi napokat. Harry egy mosollyal tette az asztalomra a tálcát, majd mászott be mellém az ágyba, miután megszabadult ruháitól. Bokszer alsója takarta testét, én pedig alsó ajkamat harapdálva bámultam.
- Remélem maradhatok éjszakára. - nézett szemeimbe
- Ha csak nem cseszek el ismételten valamit.
- Sss. - húzott magához, és ajkai finoman kebelezték be enyémet - Azért látom részben veled voltam. - húzta meg az ing alját
- Muszáj volt valamilyen módon éreznem téged. - feleltem
- Hiányoztál, Édes. - nyomott apró puszit számra
- Te is nekem. - simítottam végig arcán - Sajnálom, hogy kételkedtem benned.
- Én is sajnálom. Tényleg siettem haza hozzád, hogy meglepjelek, s több időt legyünk együtt. - húzott ölelésébe - Csodás estén volt, és azt hittem, hogy folytatódik is. Szerintem összességében még pár órát itt volt.
- Komolyan? -néztem fel rá
- Bizony. - nevetett fel - Lépcsőn, azután pedig az autóban, de végül haza hajtottam.
- Én tegnap este voltam a házadnál. - vallottam be
- Valóban? - döbbent meg - Miért nem jöttél be?
- Szerinted mertem én a közeledbe menni, amikor elrohantál, azután pedig nem válaszoltál a hívásaimra?
- Bébi. - húzott még közelebb magához, végül már rajta feküdtem - Mind a ketten makacsok vagyunk. - nevetett fel harsányan
- Van benne valami. - nyomtam puszit mellkasára - Valakinek elmondtad?
- Nem. És te?
- Szüleimnek. Hívtak a lányok, de soha nem reagáltam.
- Mindenkitől elzártad magad?
- Szerinted milyen érzés volt, hogy elcsesztem mindent. Elcsesztem egy olyan kapcsolatot, amiben imádtam lenni, és elvesztettem a srácot, akit mindenkinél, és mindennél jobban szeretek?
- Szeretlek kicsim, nagyon. - vont magához egy hosszadalmas csókra
- Nem úgy volt, hogy nem aludhatunk együtt? Szüleim hogyhogy belementek?
- Örültek, hogy kibékültünk, és megbeszéltük a dolgokat.
- Holnap akkor visszaköltözhetem hozzád? - tettem fel a kérdést félve
- Tudomásom szerint együtt lakunk.
- Hát a cuccaim még ott vannak, valóban.
- Egyértelműen várlak vissza. Üres volt az a hatalmas ágy nélküled. - csókolt homlokon - Nem vagy álmos?
- Élvezem, hogy velem vagy.
- Itt leszek, amikor felébredsz.
- Rendben. De kérek egy jó éjt csókot. - néztem fel gyönyörű szemeibe
Mosoly jelent meg tökéletes ajkain, ami igen ragadós volt. Egymásra mosolyogtunk, miközben feljebb húzott magán, s finoman ajkaimat magáévá tette. Éreztem, hogy többre vágyik, de tartózkodott. Nem mélyítette el, így én tettem meg. Hajába túrtam, ami egy sóhajtást eredményezett nála. Ujjai csípőmbe mélyedtek, majd levezette combjaimra őket, azután vissza az ing alá, a fenekemre. Alsó ajkát magamba szívtam, azután elhúzódott. Homlokomat övének döntöttem, s úgy néztünk egymás szemébe.
- Aludjunk. Most tényleg nincs nálam. - mosolyodott el kajánul
- Kár. - csókoltam meg utoljára, s lemásztam róla
- Thea. - húzott vissza magához
- Aludj nagyfiú. - bújtam hozzá, s lehunytam szemeim
Pillanatokon belül magunkra húzta a takarót, s átölelt. Ma éjjel boldogan, vőlegényem karjaiban aludtam el.