2014. július 16., szerda

38.rész

Harry

Reggel a karjaimba tartottam a csodás menyasszonyom, akit már napok óta nem láthattam. Még békésen szuszogott a mellkasomon. Haját kezdtem el simogatni, miközben élveztem a látványt. Kellemes illata az orromba kúszott. Imádtam az édes gyümölcsös illatát. Még jobban megbolondított. Meleg lehelete csiklandozta a fedetlen mellkasom, míg apró keze a csípőmön pihent meg. Lábai az enyéimre fonódtak. Teljesen egybeolvadtunk még alvás közben is. Közelsége felmelegített, mind a szívemet, mind a testemet. Úgy éreztem újra az enyém lett ez a csodás lány. Bizalom a kapcsolat legfontosabb alapja, így amikor megkérdőjelezett a szívemig hatolt, és mély fájdalmat okozott nekem, ám még sem tudtam hibáztatni, hiszen olyan kép van a köztudatban rólam, ami mondhatni, hogy félig még igaz is. Ám amióta az életembe lépett Thea, másra rá sem tudok nézni. Tudom, hogy közhelyesnek hangzik, de ez a valós, amit érzek.
Gondolataimból a mocorgása zökkentett vissza. Lenéztem a még mindig karjaimban pihenő lányra. Mosolyra görbült szám. Nagyokat pislogott, és arcát nyakamba rejtette el előlem. Felnevettem, majd igyekeztem elérni, hogy a szemeimbe nézzen. Ezt sikeresen hamar el is értem. Magamra húztam, és dereka köré fontam egyik hosszú karom. Lábaival csípőmet fogta közre, míg kezeivel a mellkasomon tartotta magát. Orrommal megböktem az övét, amire kislányosan felkuncogott. Édes hang volt a hallójárataimnak. Ingem alá, ami takarta testét, becsúsztattam kezem, s a puha bőrén simítottam végig, míg másikkal az arcát húztam magamhoz közelebb. Ajkaink egymásra találtak. Lassan, szerelmes csókban forrtunk össze. Alsó ajkamra harapott, amivel a határaimat feszegette nagyon is. Ezzel Ő pontosan tisztában is volt. Csípőjét enyém ellen nyomta, így ajkaiba halt el egy fojtott nyöszörgésem. Lemászott rólam, én pedig csak értetlenül néztem fel rá. Kezét felém nyújtotta, amit én egyből el is fogadtam, s mellé álltam. Elindult, és a fürdőszobájába vezetett. Benn a kis helységben elengedte kezem, megengedte a vizet a kádba, majd elkezdett megszabadulni az ingtől, és a bugyijától. Nagyot nyeltem. Előttem állt teljesen fedetlenül. Csupán hosszú haja takarta félig melleit. Faltam a látványt. Zavartan elmosolyodott, így léptem. El akartam üldözni a félelmét, a szégyenlősségét. Jó párszor élvezhettem már e csodás testet, ez miatt nem is teljesen értettem a dolgot.
Két lépéssel megszüntettem a közöttünk jelen lévő távolságot, és magamhoz vontam. Nyakamhoz hajolt, míg kezeivel csípőmet ölelte át. Finom puszikkal kényeztette a bőröm, míg én a gerince vonalán simogattam ujjaimmal.
Csípőmről lejjebb vezette kezeit, amik könnyedén csúsztak be a bokszerem alá. Megmarkolt, majd lecsúsztatta lábaimon az anyagot, ami az Ő ruháihoz csatlakozott. Újra megfogta a kezem, és a kád felé húzott. Elzártam a vizet, és mielőtt beültem volna, nyakába csókoltam. Amikor a habokban ültem már, bemászott mellém, s lábaim közé fészkelte magát. Háta, mellkasomnak simult. Haját felgumizta egy zilált kontyba, miután pedig elkészült a vállamra hajtotta fejét. Hasánál az egyik kezünket egybefonta, míg másik apró mancsát a combomra simította.
Nyaka kecses ívét kezdtem el elhalmozni csókokkal. Sóhajtozott, míg szorosabban fogta a combom. Fülcimpáját fogaim közé vettem. Felkuncogott.
- Ennyire rossz? - kérdeztem mosolyogva
- Ó, dehogy. - nézett fel rám - Imádom. - pirult el - Csak.. csak .. - kezdett dadogni
- Csak..? - néztem rá kérdően
- Tetszik  helyzet, igaz?
Először nem értettem mire céloz, aztán mocorogni kezdett, ami az ágyékomra a legérzékenyebb hatással volt. Felnyögtem, és mindent megértettem.
- Csodálod? - húztam közelebb magamhoz - A szexi menyasszonyomat tartom a karjaim között, aki elég nedves. - jegyeztem meg a legmocskosabb hangomon
- A vőlegény pedig igen szexmániás, és perverz. - kuncogott továbbra is
- Ne várd, hogy visszafogjam magam a közeledben. - csókolgattam tovább
- Eszem ágában sincs. - sóhajtott fel, s elgyengült teste
Tovább folytattam az érzéki kínzást. Combomról, tarkómra vezette fel kezét, és hajamba markolt, amivel egyszerre húzott le magához. Ajkait enyéim ellen nyomta, és egy vad csókba invitált. Gondolkodás nélkül csókoltam vissza, mélyítettem el. Kezeim melleire találtak, amivel egy újabb érzéki kényeztetés vette kezdetét. Ajkaim közé nyögött. Hajamat szorosan markolta, ezzel biztosan tartva engem a szájához.
Hosszú ujjaimat lejjebb csúsztattam, s izgatni kezdtem a kecsesen vonagló lányt a karjaim között. Zihált. Lábai közé igazítottam az enyéimet, ezzel széjjelebb kényszerítve övéit. Nyakamba temette arcát, míg én élvezetessé tettem számára a helyzetet. Hirtelen ért a következő lépése. Kihúzta magából ujjaimat, és szembe fordult velem, és ismételten hevesen kapott ajkaim után.
- Bébi, lassíts. - szakadtam el tőle minimálisan
- Nem akarsz? - nézett rám kétségbeesetten
- Hülyeségekre ne gondolj. - néztem rá komolyan - Szerinted nem kívánlak? - fogtam meg erekcióm, s végighúztam nőiességén
Felnyögött, s mellkasomra dőlt, míg nyakamat körbefogta kezeivel. Tovább simogattam, de türelmetlenkedett. Gondolkodás nélkül nyúlt le kettőnk közé, és vezetett magába. A kapcsolat felemelkedő érzést okozott bennem. Vészesen kerestem meg ajkait enyéimmel, s hívtam táncra nyelvét, miközben egy kellemes tempót vett fel, s átadtuk magunkat az élvezetnek.

Thea

Amint végeztem a natúr sminkemmel, hajamat göndören hagytam, csupán átfésültem csak a tincseim. Mivel esett, így egy könnyed, ám még is az időnek megfelelő szettet készítettem ki magamnak az ágyamra. Szobába siettem, ahol Harry már felöltözve, az ágyon terpeszkedett el. Felöltöztem, majd a táskámba kezdtem pakolászni. Végig éreztem magamon a tekintetét. Ránéztem, amikor is befejeztem a készülődést. Felpattant az ágyról, és mellém sietett.
- Indulhatunk? - kérdezte
- Igen. - fogtam meg a kezét, és elindultunk
- Jó reggelt fiatalok. - mosolygott ránk anyukám, amikor meglátott minket kézenfogva
- Harry. - mászott le Nicol a székről, és átölelte a srácot
- Szia prücsök. - csókolta arcon
- Mentek valamerre? - nézett rám anya kérdően
- Csak az üzletbe. - feleltem, míg töltöttem magamnak egy pohárba narancslevet - Illetve előtte még reggelizni is beugrunk valahova.
- Üzletbe? Van valami probléma? - érdeklődött apa
- Nincs, legalább is remélem. Csupán szeretnék bemenni, mert két nap múlva esküvő, utána pedig elutazunk, úgyhogy nyugodtan szeretnék elmenni, és Harry-vel lenni. - adtam meg a választ
- Hova mentek? - érdeklődött anya
- Fogalmam sincs, nem akarja elárulni. - sóhajtottam
- De ugye nem a világ végére viszed? - kérdezte apa Harry-től
- Hát nem a legközelebbi helyet néztem ki. - vallotta be - De visszahozom nektek. - csókolt arcon
- Na de megyünk is. Sziasztok.
Elköszöntünk, és már mentünk is a ház előtt parkoló hatalmas autó felé. Ahogy elfoglaltuk a helyünket, már indultunk is egy kávézó felé. Egy londoni eldugott utcába kanyarodott le Harry, ahol egyből kiszúrtam a kávézó hatalmas feliratát. Leparkolt, majd besétáltunk. Tudtam, hogy szándákosan választotta ezt a helyet, hiszen kevés ember volt jelen, és igen kicsi is volt a tér. Pulthoz mentünk, ahol megrendeltük a reggelinek szánt ételeket és italokat. Pár perc után meg is kaptuk tálcán. Hazza egyből kezeibe vette, és egy asztal felé húzott. Kényelmesen elhelyezkedtünk a kanapén, és már neki is láttunk a reggelink elfogyasztásának. Alig ülhettünk, és beszélgethettünk pár perce, amikor a telefonom egy új sms-t jelzett.

"Mondd, hogy kibékültetek. Komolyan, makacsabbak vagytok, mint az öreg házaspárok. Bemutatta a lepedőgyűrő képességeit az öcsém? ;) G. Xx

Felnevettem, amikor is felfogtam a küldőt, és az üzenet tartalmát. Asztalra helyeztem a készüléket, és tovább folytattam az evést.
- Ki volt az? - kérdezte Harry
- Nővéred. - feleltem még mindig nevetve
Egyből magához vette a telefonom, és már csak arra lettem figyelmes, hogy a billentyűt nyomogatja, és pimasz mosollyal az arcán nézi a képernyőt. Mosolya szélesebb lett, ahogyan lezárta, és visszahelyezte az asztalra. Újra magamhoz vettem, és kikerestem az üzenetet.

"De még mennyire. Bár a kád, most jobban bejött, mint az ágy. ;) Xx "

- Te komolyan megírtad neki? - néztem rá
- Hát, úgy tudja, hogy Te írtad.
- Tényleg lehetetlen vagy. - forgattam meg szemeim - A srácokkal is megosztod az ilyeneket?
- Néha. - bólint
- Mi van? - döbbentem meg
- Csak húzlak, kicsim. - csókolt arcon - Azt mondják, hogy látszik rajtam másnap, de ennyi.
- Akkor mától megtartóztatjuk magunkat.
- Ilyet még viccből se.
- Okéoké. - nevettem - Egyébként elmondod, hogy hova is megyünk majd?
- Meglepetés. 
- Ne tedd ezt velem. - néztem rá szúrós szemekkel
- Bébi, ígérem, hogy élvezni fogod, és hogy tetszeni fog. Szerinted elvinnélek egy olyan helyre, amit nem élveznél?
- Egyáltalán nem erről van szó.
- Akkor?
- Csak utálom, ha nem mondasz el valamit. - vontam vállat
- Kicsim. - húzott magához - Kárpótollak majd ezért a várakozásért.
- Hm, hasonló képpen mint reggel? - suttogtam a fülébe
- Meríthetünk belőle példát, igen. - kacsintott rám, s egy rövid csókot hagyott ajkaimon
Csendben fejeztük be a reggelink elfogyasztását, majd elvittük a helyükre a tálcákat, és már indultunk is tovább. Nem messze volt az üzletem, így alig pár perc alatt már oda is értünk. Hátsó bejáratnál parkoltunk le, és azon is mentünk be az üzletbe, így a hátsó irodába érkeztünk meg. Letettem a táskám, majd a papírokat kezdtem el nézni, amik az asztalomon hevertek. Leült Harry a székembe.
- Kérem szépen, Mr.Styles az az én székem.
- Mrs.Styles, kérem foglaljon helyet. - húzott ölébe
- Még nem vagyok az. - dőltem mellkasának
- Jól mondod, még, nem vagy az enyém. - simított végig arcomon - Viszont nemsokára magaménak tudhatlak.
- Eddig is csak a tied voltam.
- Jó meglátás. - kacsintott rám
Végül elkezdtem olvasgatni, és a számlákat és az egyéb dolgokat. Nehezen tűrte, és inkább a nyakamat csókolgatta, és az oldalamat simogatta, míg én tanulmányoztam a dolgokat. Bő fél óra után, felálltam az öléből, és elrendezve az iratokat elettem a fiókba.
- Kész vagy? - érdeklődött
- Még beszélek Caren-el, és indulhatunk is. - bólintottam
Táskámat megfogtam és kimentünk az üzletbe. Egyből a kasszához mentem, és a gépen néztem meg, hogy miből is kellene rendelni. Voltak vevők az üzletbe, így Caren velük foglalkozott. Megrendeltem az új kollekciót, és még pár egyéb, fontos dolgot, majd lezártam a gépet. Megvártam, amíg a vevők távoznak és csak utána kezdtem el röviden megbeszélni a dolgokat. Harry-t még nem szokta meg, hogy Ő is jelen van néha velem. Számára Ő az egyik énekes a One Direction-ből. Első alakalommal még fényképet is készítette vele, amin én jót mosolyogtam.
- Még mindig nem jut egyről a kettőre. - nevetett fel Harry az autóban
- Őszintén, ki az aki egyről a kettőre jut veled?
- Hát például Te.
- El kell, hogy keserítselek. - nézetem rá komolyan - Egyáltalán nem voltam a rajongótok. A húgom által ismertelek nagyjából titeket, illetve a lapokból.
- Ne rombold le a képzeletem.
- Isten ments, hogy megsértsem a nagy Harold Styles gondolatait.
- És tudok mondani egy embert, aki igen is elfogadott melletted, mint normális ember. - mondta
- Valóban? Ki az? - érdeklődtem
- Nicol.
- Komolyan azt hiszed, hogy Ő már elfogadta, hogy az általa istenített srác a barátom?
- Vőlegényed.
- Lényegtelen.
- Az, hogy megkértem légy a feleségem? - nézett rám döbbenten egy piros lámpánál
- Nem így értettem. - sóhajtottam
- Kimondtad. - hangja túlságosan is nyugodt volt
Tette sebességbe az autót, és már indultunk is tovább. Hallgattam, és míg Harry az utat figyelte én a zsúfolt utcát méregettem. Csend telepedett ránk, és ez most eléggé kellemetlen, feszült némasággá alakult át. Már késő délután volt, így kérdés nélkül hajtott egy szupermarket parkolójába. Leállította a motort, és már ki is szállt. Kérdően nézett rám vissza, mire én egyből nagy levegőt vettem, és már ki is másztam az autó kényelmes üléséből. Csatlakoztam hozzá. Megfogta a kezem, és már húzott is magával befelé. Fogott egy bevásárlókocsit, és már belül is találtam magam. Sorokon szinte átszáguldottunk.  Rengeteg mindent pakolt be, amit én nem tartottam létfontosságúnak.
- Főzzek valamit? - kérdeztem meg
- Majd rendelünk. - felelte, és már igyekeztünk is a kassza felé
Ahogy sorra kerültünk, és már fizetett is, a szatyrokat felkapta, míg egyenesen az autója felé tartott. Mindent a csomagtartóba pakolt. Beszálltunk, és már gázra is lépett, s egyenesen a házunkhoz mentünk.

****

Gyors zuhany után, egy lenge trikót kaptam magamra és francia bugyit. Hajamat átfésültem és hagytam szabadon. Lassan sétáltam lefelé egyenesen a konyhába, ahol is a szatyrokkal vettem fel a harcot. Mindent szépen a helyére pakoltam, és eltakarítottam a Harry által felhalmozott dolgokat. Besétáltam egy csésze narancsos teával a kezemben, és elfoglaltam a helyem mellette, a kanapén. Tv-t továbbra is mereven nézte, és szinte rám sem hederített.
- Kérlek, ne hagyjad, hogy elcsesszem. - törtem meg a közöttünk lévő csendet
- Thea, nem cseszted el, egyszerűen csak szavakba öntötted a gondolataid.
- De tartok attól, hogy úgy érzed, megbántam. Pedig nem. Fontos vagy nekem, és Harry... - kezdtem, s vettem egy mély levegőt - Őrülten szerelmes vagyok beléd, de félek, hogy újra elcseszek valamit, Te pedig menekülni fogsz. - szipogtam - Utálom, hogy ennyire tehetséges vagyok a nagy számmal, de .. - folytattam volna, de édes csókjával félbeszakított
- Szeretlek Bébi, ne gondolj hülyeségekre. Arra meg végkép ne, hogy elhagylak. - motyogta ajkaimra - Szeretlek. Érted? Szeretlek, Édes. - húzott az ölébe
Kivette kezemből a bögrét, az asztalra helyezte, majd szorosan megölelt, és a fejem búbját ajándékozta meg édes puszijaival.

3 megjegyzés:

  1. Első komi *--* Yeahh <333 Szuper rész lett megint *--* Siess

    VálaszTörlés
  2. ismét szuper rész ^^ szegény Thea :/ valahol sajnálom, amiért így gondolkodik erről az egész 'megint elbaszom' dologról... :/ de hát érthető mert attól fél, Harry elhagyja majd ez miatt..

    xxx ♥

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szuper rèsz lett!!!! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.