2014. július 29., kedd

40.rész ~ 18+


Thea

Recepción dolgozó lány gratulált nekünk, amikor is átnyújtotta a kulcsot a szobánkhoz. Harry egyből kézen fogott, és a lift irányába vezetett. Szorosan fonta körém egyik karját, míg vártuk, hogy a megfelelő emeletre érkezzünk. Szinte kitolt a lift ajtaján, és a megfelelő szoba irányába kezdett el vezetni. 
Amikor kinyílt a szobánk ajtaja, nagyokat pislogtam. Szobába gyertyával volt megvilágítva. Soha nem voltam ez effajta romantikázás híve, és Harry sem, ám most még is nagyon tetszett, ez a tette. Kis szoba volt, s ez tette még belsőségesebbé a helyzetet.
Hallottam, ahogyan az ajtó zára kattanással jelezte, hogy kettesben maradtunk. Szembe fordultam vele, miközben megszabadultam a fátylamtól, és a kanapéra helyeztem. Közelebb lépett, így már teljesen előttem állt. Hajamból minden csatot kiszedtem, míg a hajgumit Ő maga húzta ki. Hullámosan omlottak vállaimra tincseim, amiket eligazgatott. Kezeimet felcsúsztattam mellkasán keresztül vállaira, s könnyedén simítottam le a zakót róla, ami hasonlóan a kanapéra került. Derekamra simította tenyereit, s megcsókolt. Szerelmesen, csodálattal falta ajkaimat, amik könnyedén vették fel vele a ritmust. Közben nagyon lassan hátrafelé kezdett el irányítani. Vigyázott, nehogy elessünk, vagy bármi más történjen.
- Fordulj meg. - motyogta ajkaim közé
Kérésének eleget tettem. Amint háttal voltam neki, nyakamat kezdte el kényeztetni, miközben ujjai a fűzővel vették fel a harcot. Egyik kezemet tarkójára simítottam, ezzel hajába túrva, s még közelebb vonva magamhoz. 
- Mintha az ajándékomat bontanám ki karácsonykor. - motyogta nyakamba
- Egy olyan ajándékot, amit már régen megkaptál.
- Csoda vagy, Édes. - harapta meg fülcimpámat 
Szívem hevesen diktálta az üzemet, miközben kezei ügyesen mozogtak, s szabadítottak meg a fullasztó, csodás érzéstől. Egyre szabadabban éreztem magam, amikor is a fűző teljesen elengedte testem. Kicsit hosszadalmasan, de végül kibújtatott a ruhámból, s a kanapéhoz vitte, hogy gondosan leterítse. Amikor visszatért hozzám, csípőmre simította újra kezeit, ami által meg is fordított, így egymással szemben álltunk. Nagyot nyelt, amikor végignézett rajtam. A tűsarkú cipőm megemelt, s még nőiesebbé tette a csipkét, hófehér szettet.
- Eddig is tudtam, hogy egy csodálatos nő vagy, de most. Úr isten, Thea. - vont csípőmnél fogva magához - Egy angyal vagy kicsim. - suttogta - Rohadt mázlista vagyok, hogy engem választottál férjedül. - motyogta ajkaimra
Lassan nyújtottam ki kezeim, és oldottam ki nyakkendőjét, ami a földdel lépett szoros kapcsolatba. Ezután az inge gombjai következtek. Egyesével, türelmesen bontottam szét az anyagot, ami egyre jobban látszani engedte kidolgozott, mintákkal teli felsőtestét. Alsó ajkamat beszívtam, miközben végignéztem rajta. Amikor a földön tudtam az anyagot, kezeim az övcsatjára vándoroltak. Akkorát rántottam rajta, hogy egy lépést közelebb is került hozzám. Féloldalas mosolyával figyelte cselekedetem. Igen hamar tudhattam egy bokszerben magam előtt a csodás, oly imádott férfit.
Keze a fenekemre vándorolt, s ahogyan belemarkolt, ölébe kapott. Lábaimat azonnal csípője köré fontam, a magassarkú cipőim pedig hangos ellentmondással találkoztak a szőnyeg anyagával. Ajkaink falánkan tapadtak a másikéhoz. Szívem észveszejtő tempót diktált. Bármennyire is voltunk már oly sokszor együtt, ezt a pillanatot másabbnak éreztem. Sokkal jobban megnyíltunk egymásnak, és bátrabbak is voltunk. Legalábbis én jóval tudatosabban viselkedtem vele. Gyengéden simogatott, míg csókjával az őrületbe kergetett.
Lassan feltérdelt az ágyra, majd végigfektetett rajta, ám egy másodpercre sem szakadt el tőlem. Hátán simítottam végig, s kezeim alatt éreztem feszülő izmait, amelyek minden mozdulatával szinkronban mozdultak meg. Ajkaimat jóleső sóhaj hagyta el, mikor fogsora finoman érintette meg nyakam ívét. Puha párnák anyaga magába szívott, s ha lehetséges volt még jobban legyengített. Csak az érintéseinek, s finom csókjainak éltem. Ezt szívem vészes dobogása is bizonyította.
Fölém magasodott, és mélyen szemeimbe nézett. Megcirógatta kipirult arcomat, majd egy puszi hagyott rajta. Ez a gesztus még jobban melengette szívem. Soha nem volt akaratos, mindig kellően illedelmesen, érzékien kényeztetett, minden pillanatban emlékeztetve arra, hogy mennyire is rajong értem.
Nyaka köré fontam karjaim, és lehúztam magamhoz, hogy testünk teljesen egybe simuljon. Szenvedélyesen értek egybe ajkaink, míg kezei az oldalamon szántottak végig. Melleimen simított végig, ahol éppen nem takarta semmi a felületet. Domborulatok között vezette végig egyik kíváncsi ujját, ami azonnal megakadt a kis szatén masninál. Könnyed mozdulattal húzta meg, és szabadított meg a fehérneműtől. Harisnyáról már régen eloldozta a tartót, így igen hamar tudhattam magam alatta egy apró bugyiban. Alsó ajkába harapott, ahogyan végignézett vágyakozó testemen. Amikor viszont ismételten lehajolt hozzám, erőt vettem magamon, s fordítottam helyzetünkön.
Sietve nyomtam ellene erőteljesen számat, míg levettem csuklójáról a combfixemet. Kezeit feje fölé emeltem, és egybekötöttem. Nagyokat pislogott fel rám. Puszit hintettem duzzadt ajkaira, ahonnan álla vonalára tértem át. Kulcscsontjait is megajándékoztam apróbb puszikkal, ahonnan egyből mellkasára tértem át. Mellbimbóját megszívtam, amelyre egy mély morgással reagált. Tovább haladtam, egészen hasáig. Ajkaim, s még néha nyelvem is súrolta a bőrit, ami alatt az izmok húzódtak össze az érintéseim nyomán. Hasán helyet kapó kockái hívogatóak voltak. Mindegyikkel elhalmoztam szeretetteljes érintésekkel. V vonalán nedves csíkot hagytam nyelvemmel. Csípője felfelé billent, amin jót mosolyogtam. Türelmetlen volt.
- Bébi, nem szükséges. - hangja fájdalmasan vágyakozó volt
Fogaimmal nyomokat hagytam csípőcsontján. Mélyen szívta magába a levegőt, miközben és tönkretettem minden határát, ami csak létezett. Tűrőképessége már régen messze járt tőle. Azon kaptam magam, hogy csípőmnél fogva maga alá gyűrt. Kíváncsian pislogtam fel rá, hogy ez hogyan is érte el.
- Ne hidd, hogy a csinos csipke megtart, amikor egy bugyiban térdelsz előttem. - suttogta fülembe, s óvatosan megharapott
Végig csókolta egész testemet, egészen a lábfejemig. Bal lábamat bele bújtatta a csipkés anyagba, amit teljesen fel is húzott a combomig. Kisfiúsan elmosolyodott, amin a helyére került ismételten az anyag, amitől pár órája Ő maga szabadított meg mindenki szeme láttára.
Visszafelé is hasonlóan járt el, amíg melleimhez nem ért. Édes kényeztetésbe kezdett, amibe egész testem beleremegett. Míg ajkai a mellemmel, ujjai a már igen lüktető nőiességemmel volt elfoglalva. Egyszerű mozdulattal tűrte félre a finom anyagot, s vezette belém ujjait. Felnyögtem, s szemhéjaimat szorosan összezártam a kellemes érzés hatására. Ajkaim elváltak egymástól, ahogyan élveztem tetteit.
Már igen közel éreztem magam a gyönyörhöz. Egyre kéjesebb nyögések szakadtak fel belőlem, ahogyan ujjai mozogtak bennem, és a melleimet kényeztette nyelvével. Haját túrtam, ezzel még közelebb könyörögve magamhoz. Hirtelen szakította el magát a bőrömtől, aminek hatására fájdalmasan nyöszörögni kezdtem. Bőrömbe mosolygott, majd ujjaival kapcsolatban is csak múltban beszélhettem már.
Sürgetve markoltam rá formás fenekére. Mindig is csodáltam, amikor háttal állt nekem a mai napig. Pontosan tudja, hogy mennyire oda vagyok érte, így kaján mosolyával nyugtázta. Combjáig letoltam a ruhadarabot, onnantól magától vette le. Hamar lekerült rólam is az utolsó takaró darab. Újra fölém magasodott, ezzel engem teljesen elfedve. Lábaimat széjjelebb taszította egymástól, míg közéjük férkőzött. Csípője köré fonta lábaimat, és finoman nagyajkaimat szétválasztotta férfiasságával.
- Harry. - nyögtem ki nehezen
- Azt ne mondd, hogy nem akarod. - temette nyakamba verítékes arcát.
- Bébi, nincs rajtad óvszer.
- És talán gond lenne, ha megpecsételnénk a szerelmünket egy babával?
- Harry most szándékosan akarsz felcsinálni?
- Milyen mocskos szája van magának. - nevetett fel - Talán baj?
- Igen. - néztem rá komolyan
- Shh, jobb érzés, ha nincs közöttünk semmi. - csókolt meg finoman
Ajkaimon egy jóleső sóhaj tört fel, amint megéreztem magamban. Szemhéjaim szorosan hunytam le, ahogyan élveztem az édes kényeztetést. Lábaim szorosan fogták közre csípőjét, miközben lassú, ám annál is intenzívebb csípőmozdulatot mért rám. Ajkai végig érintették bőröm, ám csókkal nem illetett.
Derekam alá nyúlva ült fel, s húzott magával, míg ölébe meg nem érkeztem. Vállain támaszkodtam meg, s csípőmet íves mozdulatokra késztettem, ezzel egy mély nyögést kiváltva belőle. Hátra vetett fejjel okoztam mind a kettőnknek örömöt. Csípőmet szorosan fonta át egyik kezével, míg másikat nyakamon pihentette. Hajam lábát simogatta, míg ajkai a melleim kényeztetésével foglalatoskodtak. Felkarját szorítottam kapaszkodás gyanánt. Melleimről felfelé araszoltak csodás ajkai, amelyek hamar enyéimre találtak. Ezzel belém fojtva a sikításom.
Szorosan tartott izzadt testéhez, míg a légzésünk a rendes tempójára vissza nem állt. Elszakadni egymástól még mindig nem voltunk hajlandóak. Arcát nyakamba pihentette, aminek köszönhetően haja csiklandozta bőröm. Felkuncogtam. Egyből rám vezette csillogó zöld szemeit.
- Mi történt?
- Csak csiklandozott a hajad. - kuncogtam tovább, míg kisimítottam arcából a kósza tincseket
- Még mindig olyan kislány vagy néha. - nevetett fel
- Tudtad, hogy kit is veszel feleségül.
- Legjobb döntés volt az életembe.
- Ne mondj ilyet.
- Miért? Szerinted nem?
- Egyértelmű, hogy sokkal jobb döntéseket is hoztál. Illetve, hogy a legfontosabb személyek még előttem állnak, és ez így van rendjén. - mosolyogtam rá - Álmaidnak kell élned.
- Azok csak is veled valósulnak meg. - csókolt meg - Fürdesz velem? - suttogta ajkaimra
- Hogyan is utasíthatnálak vissza?
Nyomott egy apró puszit orrom hegyére, majd leemelt magáról. Kézen fogott, s behúzott a fürdőszobába, ahol is tele engedte a kádat forró vízzel. Megvárta amíg megtelt, majd besegített a habok közé. Puszit hagyott arcomon, miután távozott a helységből. Kíváncsian figyeltem az ajtót, s amint megpillantottam pezsgővel, és két pohárral a kezében, amiknek alján eprek pihentek, elmosolyodtam. Letette a kád szélére őket, amint tele voltak, majd beült mögém. Lábai között helyezkedtem el, kemény mellkasán pihenve. Egy poharat nekem nyújtott, s koccintottunk, a mai napon már sokadjára.

12 megjegyzés:

  1. *-------------------* perfect :3
    xxx ♥

    VálaszTörlés
  2. Uristeeen*---*imadtam!!csodas resz lett ahogyan a tobbi is.meg annyit hogy ez az utolso?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. dehogy is. :) még csak most kezdődik minden.. :)

      Törlés
  3. Imádom, még mindig hihetetlenül írsz. :) Remélem nem hagyod abba az írást, mert tehetséges vagy. Kíváncsian várom a kövi részt :*

    VálaszTörlés
  4. OMG!!!! :D nagyon jó lett!!!

    VálaszTörlés
  5. Lesz babájuk? Olyan jó lett<3 kb. Hány részes lesz a blog?
    xx Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. minden ki fog derülni időben :)- nem tudom, hogy hány részes lesz.Max 100 :D -Xx

      Törlés
  6. Nagyon jó... ne hagyd abba soha a blog írását... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát pedig e téren szeretném befejezni az írást. :)

      Törlés
  7. Szia! Komolyan mondom imádom a blogjaid szóval díj nálunk;) http://dohanshortstories.blogspot.hu/2014/07/1-dij.html

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.