2014. május 1., csütörtök

25.rész

Harry

Melegem volt, s ez okozta ébredésem is. Szemhéjaimat felnyitottam, és igyekeztem magamhoz térni. Felnéztem barátnőm gyönyörű arcára. Annyira ártatlan, békés volt. Egy csoda. Még a mai napig nem fogtam fel, hogyan is tarthattam meg ezidáig. Mellkasáról átfeküdtem a párnára, kezemen támaszkodtam meg, és onnan figyeltem tovább a remek látványt. Takaró alatt becsúsztattam, pólója alá a kezem, így puha bőrét érinthettem meg. Egyre feljebb haladtam, míg ajkaimat nyakára helyeztem. Nedves csókokat hagytam bőrén. Kezem végül lefelé indult, s fehérneműje alá jutottam el. Érzékien kezdtem el simogatni. Körkörös mozdulatokat végeztem, de nyaka csókolgatását sem hagytam abba egy pillanatra sem. Nyöszörögni kezdett, arcát felém fordította, de szemeit még mindig nem pillanthattam meg. Kezét felvezette tarkómra, és lehúzott magához. Szenvedélyes csókot kezdeményezett amibe egyből bele is mentem. Nyelvemmel megkerestem övét, és már is egybeforrtunk. 
Tovább izgattam, kényeztettem. Nyögéseit nyakamba próbálta rejteni, kisebb sikerekkel. Éreztem, hogy már nagyon közel van. Vad csókkal fogtam vissza hangját, miközben átélte testi gyönyörét. Remegő ajkakkal szakadt el tőlem, s nyitotta fel szemhéjait, így végre láthattam csodás íriszeit. Piruló arca nagy örömmel töltött el. Szerettem így látni Őt. Levegőt még kapkodta, így apró puszikkal hintettem be arcát, míg próbált visszatérni hozzám.
- Jó reggelt, Édes. - mosolyogtam le rá
- Tagadhatatlanul jól kezdődik. - pirult el
- Mertem remélni, hogy élvezetet nyújtok.
- Máskor azért várd meg míg felébredek. Hirtelen jött gyönyör, még a halálba taszít.
- Halálos orgazmus? - nevettem fel
- Mocskos vagy. - bújt hozzám közelebb
- És csak a tiéd.
- Szeretlek. - nézett fel rám
- Mindennél jobban. - csókoltam arcon - Hazajössz velem? Lux-ra kell vigyáznom, gondoltam csatlakozhatnál.
- Sajnos nem lehet. Nicol velem van egész nap.
- Mi lenne, ha Ő is jönne? Biztosan imádnák egymást.
- Remek ötlet. Akkor, ha benne van mehetünk. - csókolt meg röviden, és már ki is mászott mellőlem

Thea

Lábaim még mindig remegtek barátom érzéki ébresztése miatt. Tisztában voltam azzal, hogy sok mindenre képes, de hogy ilyen ébresztésben részesít egyszer, soha nem gondoltam volna. Zuhanyból áradó hideg víz visszazökkentett a valóságba. Gyors zuhany után már siettem is kifelé. Harry még mindig az ágyon feküdt, s a telefonján beszélt. Törülköző takarta csak vizes testem, és éreztem, ahogyan haladok a szobában, szemeivel követ. Beszéde akadozóvá vált, de azért még az ésszerűség határain belül volt. Kivettem pár ruhadarabot a szekrényemből, és már vissza is siettem a fürdőbe. Hamar belebújtam ruháimba, és egy könnyed sminket vittem fel.
Mikor visszamentem a szobába, Harry már felöltözve ült az ágyamon. Egyből rám kapta tekintetét. Mosolyogva léptem elé, s adtam neki egy könnyed csókot.
- Indulhatunk?
- Nicol-t összeszedjük, és igen.
Bő fél óra múlva már Harry autójában ültünk és a házához tartottunk. Nicol a hátsó ülésen ült, s előre hajolt kettőnk között. Szája szorgalmasan járt. Végig mesélte az egész utat. Érdemben inkább Harry válaszolgatott neki. Nagyon jól megértették, megértik egymást, és ennek nagyon örülök. Igazából végig mesékről beszéltek, hogy melyiküknek is melyik a kedvenc jelenete egyes mesefilmből.
Amint megérkeztünk barátom házához, Nicol sietve mászott ki az autóból, és toporogva várt már ránk a bejárat előtt. Harry vigyorral az arcán fogta meg kezem, s vezetett a már türelmetlen húgomhoz.
- Mi ez a nagy izgalom? - kérdeztem a kislánytól
- Ugye csak viccelsz? - nézett fel rám - A nagy szerelmem házába léphetek be, és még Lux-al is találkozhatok. - sóhajtott fel drámaian
- Jól van Nicol, de kérlek fogd vissza magad. - húztam magamhoz
- Ünneprontó vagy.
- Bébi, hagyjad. - csókolt arcon Hazza, amint kinyitotta az ajtót

****

Alig fél óra elteltével meg is érkezett Lou, Tom és Lux. Kislány szinte keresztapja karjai közé vetette magát. Pár szót váltottam a szülőkkel, akik már rohantak is intézni a dolgaikat. Harry a kés kicsivel a nappaliba vonult, s nagy játszásba kezdtek. Húgom, és Lux szinte azonnal megtalálták az összhangot, még ha kicsit nagy is közöttük a korkülönbség.
Én a konyhába vonultam, és gondoltam valami finom, könnyű süteményt készítek a lányoknak. Hamar ki is kevertem a tésztát, és már a formákba helyeztem be, nutellával társítva. Már a sütőben volt, mikor neki álltam takarítani, s megéreztem két kezet, amely hátulról ölelt át.
- Mi jót csinálsz? - kérdezte barátom, s nyakamba csókolt
- Csak nutellás muffin-t. - fordultam felé
- Hm, imádom.
- Elsősorban a lányoknak. - mosolyogtam fel rá
- Tehát, én nem kapok? - játszotta meg magát
- Megnézem mit tehetek az ügy érdekében.
- Imádlak. - csókolt meg, amit én fogtam igen rövidre
- Lányok mit csinálnak?
- Jégvarázst néznek. Teljesen le vannak foglalva. Beszél hozzájuk az ember, de se kép, se hang. - nevetett
- Elterelő hadművelet?
- Dehogy is. - nézett le rám féloldalas mosolyával
- Igyekezz vissza hozzájuk! Mindjárt kész a süti, és megyek én is.
- Kapok egy csókot legalább?
- Megérdemled? - húztam az agyát
- Én mindig megérdemlem. - kacsintott rám
- Abba ne legyél annyira biztos, Styles. - nevettem - Inkább igyekezz vissza a lányokhoz.
- Hol marad a csók?
- Talán, ha jó leszel, megkapod. - hessegettem ki a konyhából
Nagy nehezen, de végül vissza sétált a mesenéző szekcióhoz, s én nyugodtan be tudtam fejezni a pakolászást. Hamar elkészült a sütemény is, így kivettem, s vártam egy kicsit, majd kipakoltam egy tálcára őket. Fogtam kistányérokat, és csatlakoztam a mesenéző csapathoz. Már éppen vége volt, így ahogy beléptem a nappaliba, rám kapták tekintetüket, s csillogó szemekkel igyekeztem elém.
- Várjatok, még meleg. - tettem le az asztalra
- Ugyan, bébi. - vett el egy tányért Harry, és egy süteményt - Igazán finom. - dicsért, amikor mohón befalta az egészet
- Legalább mutass némi jó példát a lányoknak. - szem forgatva ültem le mellé
- Csak is azt tudok mutatni nekik.
- Hát persze. - nevettem
- Harry. - motyogott teli szájjal, s mászott fel ölébe Lux
- Mondjad Édesem. - figyelt kíváncsian a kislányra
- Most akkor Thea lesz a keresztanyukám? - kérdezte kissé pöszén
- Hát ezt Tőle kell megkérdezned, de remélem, hogy igen rá a válasza. - mondta neki Harry halkan, mint valami bizalmas beszélgetés
- Thea. - fordult felém a négy éves kislány - Mától Te vagy a keresztanyukám?
- Szeretnéd?
- Igen. - bólintott édesen
- Akkor szívesen leszek a keresztanyukád. - nyomtam puszit pici arcára
- Játszunk valamit együtt? - kérdezte Nicol
- Mit szólnátok ahhoz, ha elmennénk az állatkertbe? - vetette fel az ötletet barátom
- Igen. - kiáltott fel egyszerre a két lány
- Ezek szerint, indulhatunk is? - kérdeztem
Két kicsi már indult is csizmáját húzni. Mosolyogva követtük Őket, s amint mindenki felöltözött, már útnak is indultunk. Bekötötte mind a két lányt barátom, s beszálltunk mi is. Harry egyből indított, is ahogyan én is bekötöttem magam. Lányok nagy beszélgetésben voltak. Minket figyelembe se vettek.
- Nagyon jól elvannak együtt. - jegyeztem meg
- Valóban. Azt hittem, hogy Lux eleinte visszahúzódó lesz.
- Hát számomra nem tűnik félősnek.
- Nem, tényleg nem. - nevetett Harry
- Thea, ugye megnézzük majd a tigriseket? - kérdezte Nicol
- Hát persze.
- Mindent megnézünk lányok, ne aggódjatok. - mondta Harry mosollyal az arcán

****

Harryvel kézen fogva sétáltunk, míg előttünk mentek - szintén kézen fogva - a lányok. Mindent megnéztek, és mindenhez volt megjegyzésük. Rengeteg kérdést tettek fel, amire Harry valami agyszerű választ adott minden esetben.
- Gondold el, hogy majd pár év múlva ugyan így sétálunk, csak már a saját gyerekeinkkel. - suttogta Harry a fülembe
- Ennyire biztos vagy magadba? - kérdeztem mosollyal arcomon
Nem tagadom, nagyon is jól estek a szavai. Szívem gyorsabban kezdett verni a gondolatra, hogy velem tervezi a családalapítást. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyire is a kapcsolatunk elején vagyunk, de még így is boldogságot okoznak e szavai.
- Teljesen.
- Ha jól emlékszem, pár napja még igen válságos volt a helyzet. - emlékeztettem némi komolysággal hangomban
- Butus voltál, de végül hittél nekem.
- Remélem nem kell megbánnom. - mosolyogtam rá, s apró csókot adtam neki
- Thea, kapunk vattacukrot? - lépett elém Nicol
- Hát persze, hogy kaptok. - mosolygott le rájuk Harry
Ellenkezni időm sem volt. Mind a négyen az árushoz siettünk, és perceken belül már kezükben tarthatták a hatalmas, rózsaszín édességet. Leültünk egy padra, hogy a lányok nyugodtan el tudják fogyasztani a ragacsos finomságot. Harry-vel mosolyogva figyeltük Őket egészen addig, míg barátomhoz oda nem léptek, hogy egy - egy fotót kérjenek Tőle rajongói. Harry kedvesen lereagálta a dolgot, majd kicsit arrébb mentek, s elkészítették a kért fotókat. Beszélgetett velük is egy keveset.
Én inkább a lányokra figyeltem, ahogyan békésen ettek. Mikor észre vették, hogy Harry kicsit arrébb tartózkodik, egyből érdeklődve figyelték, hogy mit is csinál. Oda szerettek volna menni hozzá, de nem engedtem meg nekik.
Kis idő elteltével már vissza is tért hozzánk Hazza. Lányok végeztek a cukorral, így amint megtöröltem ragacsos kezüket, és arcukat tovább is indultunk. Eljutottunk az állatsimogatóig, ahol a lányok egyből be is vetették magukat.
- Meg se kérdezed, hogy mikről beszélgettünk? - fordult felém barátom
- Kellene?
- Fogalmam sincs. - nevetett fel kínosan - Veled olyan más. Régebben minden tettemért kérdőre vontak.
- Hát én nem foglak, ha nem adsz rá olyan jellegű indokot rá, mint a minap.
- Szeretlek. - csókolt meg szűziesen, majd a lányokhoz vezetett
Délután folytatásaként hazafelé menet a lányok kérésére beugrottunk egy gyors étterembe, amit oly nagyon szeretnek. Felvetettem az ötlete, hogy összedobok valamit, de hamar le lettem szavazva. Harry élvezte, ahogyan a lányok ellenérveket hoznak fel ellenem, még ha az nagyon is vicces, semmit mondó volt.
Ahogy beléptünk a kis helységbe, a lányok már mondták is mit kérnek. A menühöz járó játék kiválasztásával kicsit több időt vacakoltak, de nagy nehezen eldöntötték, és leadtuk a végleges rendelést.

****

Harry házához érve a lányok már az álmukban éltek. Barátom kivette Nicolt, míg én Lux-ot vettem karjaim közé, s indultunk meg befelé. Kanapéra fektettük a két lányt, majd betakartam Őket. Kimentem a konyhába, ahol Harry már egy pohár narancslével állt a kezébe, s átnyújtotta nekem.
- Imádnak a gyerekek Téged.
- Tudom, engem mindenki imád. - mosolygott kacéran
- Vegyél vissza, Styles.
- Csak miattad. - húzott magához
- Haza viszel minket, ha Lux-ért megjöttek?
- Nem akarlak elengedni.
- Húgomat akkor is haza kell vinnem.
- Ő is itt maradhat. Vendég szobabába nyugodtan aludhat.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet.
- Miért? - nézett furcsállóan
- Idegen környezetben nem igazán alszik el, főleg nem egyedül. Nagyiéknál is nehezen aludt el sokáig.
- Hát azt zokon venném, ha éjjel vele aludnál külön. Közénk se szívesen fogadnám, bármennyire is szeretem.
- Aggódnod egy percig sem kell. Nem ment el az eszem, hogy az ágyadba engedjem. - nevettem fel
- Most miért?
- Komolyan feltetted ezt a kérdést? - kérdeztem, amikor kopogtak
- Ezt a beszélgetést még folytatjuk.
Harry elengedett, majd el is indult az ajtó irányába, és beengedte Lux szüleit. Váltott velük pár szót, röviden összefoglalta a nap történéseit, majd a nappaliba vezette őket, ahol a lányok aludtak. Tom felemelte kislányukat, megköszönték Harry-nek, és nekem, hogy vigyáztunk rá, és már mentek is.

****

Kényelmesen elhelyezkedtem a hatalmas ágyban, míg vártam Harry-re. Nicol-t amikor felébredt hazavittük, majd otthon töltöttünk egy kis időt családommal, s már jöttünk is vissza Harry házába. Gyors zuhany után bemásztam az ágyába, s ő következett.
Már majdnem elaludtam amikor is megéreztem a fölöttem elhelyezkedő testet. Szemhéjaimat felnyitottam, s szembe találtam magam egy magával ragadó tekintettel. Takarót kivette közülünk, s ajkai enyéimre találtak.

Ps.: Hát egy újabb részt olvashattatok Tőlem. Nem vagyok vele megelégedve, sőt szenvedve írtam, de KÉSZ! Véleményeket várom. :) xx

11 megjegyzés:

  1. Nagyon jóóóó :D imádom ezt a párost ^^ rettentően várom Harry szülinapját, valójában nem is tudom miért ;)
    várom a következőt, hajrá xx

    VálaszTörlés
  2. Aztaamindenitnekije!!!!!!
    Nagyon jó rész volt, én nagyon élvezte. Szerintem nem feltétlen szükséges minden részben valami "izgalmasnak" történnie, hisz akkor az olvasóktól elvesszük azt az élményt, hogy reálisan beleéljék magukat a szerepbe. Csak így tovább, kíváncsian várom a következő részt. :) ♥
    xx Eszti

    VálaszTörlés
  3. Baby.! Lehet h szenvedve írtad, de tökéletes lett.!! xx ♥

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jóó lett:)

    VálaszTörlés
  5. Istenem milyen aranyosak voltak Nicolék ;D Imádtam ^^ <3

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó rész lett *-* Várom a kövit :$

    VálaszTörlés
  7. Uuuristeeen *.*
    Ez mennyire aranyos resz volt mar :-D
    Nagyon varom a kovetkezot ;-)

    VálaszTörlés
  8. nagyon jó lett!! már várom a kōvi rèszt!!:D

    VálaszTörlés
  9. huhuu....itt abba hagyni.. ;) :D nagyon várom a kövit! :) <3 imádom :)

    VálaszTörlés
  10. Szia! Benne lennél egy cserében ezzel a két bloggal? :) Mindkettőnél kint vagy már. :)
    fuckeverythingeldazeletet.blogspot.hu
    mylifeasnewlife.blogspot.hu

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.