18.rész

Darcy

Semmi időm nem volt arra, hogy Louis-t értesítsem az utazásról, mivel a szüleim percenként a nyakamra jártak, hogy igyekezzek. Mind a kettőkben feszültséget véltem felfedezni, de azt egyből kizártam, hogy ennek oka a viszonyom lenne Louis-al, hiszen akkor apám már berontott volna komoly elbeszélgetésre, számonkérésre.  

Az autóba megkerestem a telefonom, és egy rövid, lényegre törő üzenetet gépeltem be, Lou számára.

"Anyám berontott reggel azzal az infóval, hogy elutazunk a tóhoz. Így már úton is vagyunk, most volt időm írni. Vigyázz magadra, Hiányzol. S. Xx"

Le volt némítva a készülékem, így folyamatosan figyeltem, hogy mikor is érkezik válasz rá. Szüleim csendben ültek egymás mellett, és ha egymáshoz is szóltak, a feszültség kézen fogható volt. Pár percbe telt, mire felvillant a kijelző a férfi nevével. 

"Neked is szép jó reggelt, Baba. Hát akkor nincs mit tennem, csupán jó utat, és nyaralást kívánni. Érezd jól magad, persze ne túlságosan. Amint hazaérsz hívj, nekem is hiányzol. L. xox"

Mosolyogva olvastam, de vissza már nem írtam. Gondoltam, hogy csak most ébredezett, így visszasüllyesztettem a táskámba a készüléket, és a tájat kezdtem figyelni. Mivel Emily-ék külön autóval jönnek, magamra maradtam kis családommal több órányi autóútra. 

- Hé - lökött meg Noah. 

- Mi van öcskös? - hangunkat vissza fogtuk, de még is tisztán hallottuk a másikat. 

- Csak szerintem furcsák apáék? 

- Miért gondolod így?

- Nem tudom, egyszerűen nem olyanok, mint amilyenek lenni szoktak. 

- Érdekes érv - nevettem fel.

- Mi ez a jókedv hátul? - pillantott apa ránk a visszapillantóból.

Noah megdermedt mellettem, ami azonnal kételyeket képezhetett volna szüleinkbe. Felnézett rám öcsém, én pedig beszélni kezdtem.

- Csupán egy viccet mondott, amit még nem hallottam. 

- Velünk is megosztod? 

- Inkább ne akard hallani, apa. 

- Ó, csak nem egy mocskos vicc? - jegyezte meg nevetve.

- Harry - fordult felé egyből édesanyánk.

- Mi van? Semmi rosszat nem mondtam - mentegetőzött egyből apa. - Egyszerűen csak az én fiam.

- Igen, az - bólintott rá anya.
Mindenki csendben maradt. Én megkerestem a zenelejátszóm, hogy eltereljem a figyelmem, s talán álomba is merüljek. Noah valami értelmetlen fiús videojátékkal ütötte el idejét, míg apám továbbra is vezetett, anyám pedig néha lehunyt pillákkal, pihenve beszélgetett vele.
Megoltunk olykor kisebb pihenőre, amiket édesanyánk kezdeményezett. Sűrűn látogatta meg a mosdót, addig mi az épületben, bevásároltunk minden finomat. Csodálkoztam, hogy visszaérve, anya egyből kért egy zacskót, s maga kezdte el elfogyasztani annak gumicukortartamát. Mindig is ellenezte az effajta nasikat.
Végül megérkeztünk a faházhoz, amely a tótól alig pár méterre állt. Már az autóból láttam Nagynénémék autóját, ahogyan apám is, így közvetlen melléjük parkolt le. Amint ez megtörtént, öcsémmel azonnal kiszabadultunk, és kinyújtóztattuk végtagjaink. Apánk is elég hamar kipattant a járműből, s sietett hátra a csomagtartóhoz. Kivette az összes táskát, majd kezünkbe nyomta sajátjainkat, míg az övükét Ő maga cipelte.
Belépve a házba, az a jól megszokott kellemes érzés fogadott. Mindig is szerettem ide járni, bár már egy jó ideje nem volt rá lehetőségünk szüleink elfoglaltsága miatt.
- Végre, hogy ideértetek - lépett a konyhából elő Gem.
- Neked is szép napot nővérkém - köszöntötte apánk.
Mindenki mindenkit köszöntött. Emily tekintete égetett, de halkan súgva közöltem vele, hogy mindent átbeszélhetünk később.
- Rendben, én úgy gondoltam, hogy esetleg a két lány mehetne egy szobába, míg Noah és Nathan külön szobát kapna. A maradék kettő pedig egyértelmű. - vette Gem kezeibe a dolgokat.
Nathan szintén Gemma és Ashton gyermeke. Ő keveset tölti családi összejöveteleken az idejét. Em-nél és nálam alig másfél évvel fiatalabb. Amikor megláttam meg is lepődtem, hogy itt van, de egyből megmagyarázta, hogy szünete van, és hazajött. Külföldön tanul egy remek intézmény falai között, így ez az oka annak, hogy még a szülei is ritkán látják.
- Nekünk megfelel - bólintott Em a nevemben is.
- Nekünk is - szólalt fel Noah.
Hiába volt a ritka találkozás, és a korkülönbség is, Noah és Nathan nagyon is megtalálták mindig a közös hangot. Már kisebb korukban is együtt kerültek bajba.
Miután mindenki beleegyezett a dologba, elindultunk az emeletre. Emily-vel a legmesszebbi szobát választottuk, ahol is egy hatalmas erkély is a szolgálatunkra volt. Azon keresztül már kiskorunktól fogva éjszakánkét lemásztunk, és a környéken elkószáltunk. Természetesen másnap reggel mindig kisebb szidásokat kaptunk.
- Oké, akkor most beszélgetünk - esett egyből nekem Em, amikor is bezárult mögöttünk szobánk ajtaja.
Sóhajtva felmásztam az ágyra a táskámmal együtt, s az felnyitva vártam a kérdéseit. Ám kis idő után felnéztem, amikor is még mindig csendben volt.
- Nincs mit mondanod? - döbbenten kérdezte.
- Kicsit fogd vissza magad. Rosszabb vagy, mint egy szülő - jegyeztem meg nevetve.
- Egy érdeklődő, és aggódó unokatestvér vagyok.
- És még is mi miatt aggódsz?
- Komolyan kérdezed? - háborodva ült le mellém. - Egy nálad idősebb férfival bújsz ágyba, aki nem mellesleg apád legjobb barátja. Mindent megosztanak egymással, legalábbis eddig, tudomásom szerint.
- És most mit csináljak?
- Szereted?
- Tessék? - kaptam rá egyből tekintetem.
- Egy egyszerű kérdés volt. Szereted Louis-t?
- Emily, nem vagyunk együtt.
- Mi az, hogy nem vagytok együtt? - emelte feljebb a hangját. - Majdnem minden este egymás karjaiban vagytok.
- Kérlek, nem kell, hogy mindenki fültanúja legyen, és nyugodj le - sóhajtottam fel, s elkezdtem a szekrénybe pakolni ruháim. - Különben is honnan veszed, hogy ez így van?
- Nem vagyok hülye.
- Figyelj - ültem vissza mellé. - Őszintén mondom, hogy fogalmam sincs mi is van közöttünk. Még nem beszéltünk róla, illetve meg mondtam neki múltkor, hogy félek az elvesztésétől.
- És erre ő?
- Azt felelte, hogy mellettem lesz, ha kiderül ez az egész, és nem fog senki sem elszakítani egymástól bennünket.
- De hát ez jó hír - lelkesed. - Mármint úgy értem, hogy nem csak most akar téged ágyasának, hanem a jövőben is melletted fog állni.
Mielőtt válaszolhattam volna, a fiúk rontottak be. Egyenesen az ágyra vetették magukat.
- Örülünk, hogy kopogtatok - jegyezte meg Em.
- Ugyan már, nehogy itt üljetek - mondta Noah.
- Mit akartok? - érdeklődtem.
- Gyertek le, és menjünk a tóba úszni egyet - felelte Nathan.
- Oké, de adjatok pár percet - ezzel kitoloncolta őket a szobánkból, és bezárta az ajtót.
Továbbá nem faggatott Em, bár biztos voltam abban, hogy még ezer kérdése lesz felém a későbbiekben. Felvettük a fürdőruháinkat, magunkhoz vettünk egy - egy törülközőt, s lassan lesétáltunk a partra, ahol a szülők is kint napozva beszélgettek.
Fiúkkal remekül elszórakoztunk. Rengeteget nevettünk, s az egész délutánt a vízben töltöttük. Szüleink nevettek rajtunk, s néha apám és Ash is csatlakozott hozzánk. Teljesen felszabadultan éreztem magam. Louis nem járt a gondolataimban, így könnyedén tudtam élvezni a többiek által okozott boldog pillanatokat.
Este mindenki elfoglalta a szobáját, és lezuhanyoztunk, ezzel lemosva a tó szagát testünkről, s elkészültünk a vacsorához, amit anya és Gem közösen hozott össze. Lassan mindenki elfoglalta a helyét a megterített asztal körül. Kellemes beszélgetések folytak közben, amelyek néha nagy nevetésekbe torkollottak. Miután mindenki végzett, a nappaliba telepedtünk le.
- Hé, srácok, öhm, Thea és én arra gondoltunk, hogy most lenne a megfelelő alkalom megosztanunk veletek egy hírt - törte meg apa a társalgást, mire minden szempár rájuk szegeződött, s csak vártuk, hogy mit is szeretnének a tudomásunkra hozni.