2014. szeptember 6., szombat

2.rész


Darcy

Kora reggel sűrű lábdobogásra ébredtem. Még igen fáradt voltam, hiszen késő éjjel tértünk haza Louis bulijából. Fáradtan fordultam át másik oldalamra, s temettem arcomat a párnába. Ajtó halkan mozdult meg, s ekkor eszméltem csak fel, hogy nem zártam be. Noah hirtelen vetődött rám, amely belőlem egy fájdalmas nyögést csalt ki. Próbáltam feljebb húzni a takarót, hogy elrejtsem magam öcsém elől, ám lehetelten küldetésnek bizonyult.
- Soph ébresztő - ordított a fülembe.
- Noah, had aludjak még, kérlek - motyogtam fáradtan.
- De hát lassan indulunk - háborodott fel, s mászott a takaró alá.
- Fiatalok - hallottam meg apám hangját, majd éreztem magunkon súlyát.
- Apa, kérlek.
- Felkelni kölkök - nevetett fel apánk.
Noah kimászott és leszaladt a földszintre, míg apám magához húzott. Arcomra puszit nyomott, majd mellkasába bújtam.
- Hercegnőm, ébresztő.
- Csak egy keveset aludhassak, kérlek apuc.
- Becsomagoltál már?
- Miért, hova megyünk? - néztem fel rá.
- Tudod minden évben megyünk közös nyaralásra a srácokkal - megvárta, amíg bólintottam. - Nos, ma indulunk. Anyád azt mondta, már közölte veled.
- Ó, igen, elfelejtettem.
- Elfelejtetted? - döbbent meg. - Pontosan Te vagy az, aki mindig nagyon is várja. Kicsit elkalandoztál mostanában. Csak nem szerelmes vagy? - vigyorgott le rám.
- Kérlek, inkább megyek csomagolni - másztam ki az ágyból, egyenesen a bőröndömhöz.
Apám csak nevetve ment ki a szobámból, míg én a ruháimat kezdtem el válogatni. Bő negyed óra alatt, nagy nehézségek árán, de sikeresen csuktam le bőröndömet, s kezdtem el készülődni. Alig vártam már, hogy megérkezzünk Franciaországba, ott is a kikötőbe. Soha nem voltunk még ilyen fajta nyaraláson, így talán ezért is csigázott fel annyira, miután apám felfrissítette emlékezetemet.
Bőröndömet magam után húzva indultam meg a lépcső felé, aminek aljában már kis családom állt. Apa feljött, és segített levinni a hatalmas táskát. Házunk előtt már a srácok, barátnőikkel vártak ránk. Mindenkit köszöntöttünk, majd elosztoztunk az autókon. Velünk tartott Louis, mivel ő egyedül volt.
- Várod már baba? - mosolygott rám Lou
- Mint mindig. És ez az első év, amikor buliba mehetek veletek. - újságoltam vidáman.
- Azért erről még beszélünk kisasszony - morogta apám a vezető ülésből.
- Nyugi baba, majd én vigyázok rád - húzott vállamnál fogva közelebb magához.
- Ugye én is mehetek? - tette fel izgatottan a kérdést Noah.
- Persze - vágta rá apánk.
- Biztos, hogy nem - nevettem. - Én idén mehetek először, szóval max az ágy és a zenelejátszód lesz a te kis szórakozóhelyed.
-  Amint odaértünk megbeszélünk mindent, most fejezzétek be - szólalt fel anya.
A reptéren szerencsére hamar túl voltunk mindenen, hiszen a bandának köszönhetően még mindig sok minden szolgált bennünket. Felszálltunk és elfoglaltuk a helyünket. Én leghátul, Louis mellett helyeztem magam kényelembe.
- Cserélünk? - néztem rá nagy szemekkel.
- Látom nem csak én imádok az ablak mellett ülni - mosolygott rám, miközben átült, s lehúzott maga mellé.
Lábaimról lerúgtam a platformos cipőm, s kényelembe helyeztem magam. iPod-om előkerestem a táskámból, s lehunytam szemhéjaim, ahogyan elindítottam az egyik lejátszási listát. Hirtelen Lou  magához ragadta a fölhallgató egyik felét, s meglepődve nézett rám.
- Komolyan a mi régi dalainkat hallgatod?
- Mivel már rég nem írtok újakat, így igen. Megunni lehetetlenség.
- Melyik a kedvenced? - tekintete átható volt.
- Moments, egyszerűen imádom.
- Érzelmes dal - mosolygott.
- Valóban.
Fejemet vállára hajtottam, s úgy hallgattam végig a dalt. Sorra követték egymást a dalok, míg végük fel nem szálltunk, én pedig álmaimba nem merültem.

****

- Baba, ébresztő - simított végig arcomon a mellettem ülő srác.
- Hol vagyunk? - ültem feljebb, s nyomkodtam meg nyakam.
- Mindjárt leszállunk. Fordulj háttal.
Tettem amit mondott. Finoman helyezte kezeit nyakamhoz, amely a furcsa pózban történő alvásom miatt megfájdult. Lassan, érzékien kezdett el masszírozni. Egészen addig csinálta, amíg be nem mondták, hogy kapcsoljuk be öveinket. Gyors puszit nyomtam arcára hálám jeléül, mielőtt visszahelyezkedtem volna az ülésbe.
Két kisbusz vitt ki bennünket a kikötőbe, ahol is felszálltunk arra a jachtra, amely a szállásunkként szolgál az egy hét folyamán. Mindenki megkapta a saját kabinját. Különösen örültem, hogy egyedül vagyok, és nem az öcsémmel kell osztoznom a pazarul kinéző hálón. Azonnal elkezdtem ruháimat kipakolni a szekrénybe. Utolsó darabokat hajtogattam, amikor kopogtattak, s már nyílt is az ajtó.
- Na hogy tetszik? - mosolygott rám Lou.
- Csodás, és a Tiéd?
- Hasonlóan - ült le az ágyra.
- Van mára program? - néztem rá kíváncsian.
- Tudomásom szerint nincs. Beljebb megyünk, aztán gondolom csak fürdünk egyet a tengerben.
- Remek, akkor ha magamra hagysz, át is öltözöm.
- Muszáj? - húzta féloldalas mosolyra ajkát.
- Igen, muszáj - hajoltam le s nyomtam egy puszit arcára.
- Rendben, de igyekezz.
Ezzel magamra hagyott. Előkerestem a bikiniket, és kiválasztottam egyet, amelyet fel is kaptam magamra. Hajamat felkötöttem, napszemüveget felvettem, s egy törülközővel kezeim között mentem fel a fedélzetre.
A látvány amely fogadott, teljesen magával ragadt. Nyeltem egy nagyot, s a napozóágyak felé indultam. Leterítettem a fehér törülközőt, és kényelmesen elhelyezkedtem rajta.
- Darcy, mi  a terved, ha végzel az iskolával? - érdeklődött Danielle.
- Szerintem jogot fogom választani. Az érdekel, és a megélhetés is lehetséges belőle.
- Büszkék rád a szüleid - mosolygott Emma.
- Sokat tanul, úgyhogy teljes joggal vagyunk büszkék a lányunkra - mondta anyu.
- Mikor állunk meg? - néztem anyára.
- Szerintem nemsokára.
- Akkor megyek és úszok - álltam fel, s elindultam a hajó hátuljához, ahol is könnyedén lehetett bemászni a vízbe.
Leültem, és ott vártam, hogy ténylegesen egy helyben álljunk. Néztem a gyönyörű, kék vizet, amely hullámzott. Sós illatot magamba szívtam, hiszen oly nagyon szerettem már gyermekkorom óta.
- Csak sellő lányt szeretnél játszani? - hallottam meg hátam mögül a hangot, amely mindig mosolyt csalt arcomra.
- Nagyon is hívogatóak a hullámok.
- Veled tarthatok?
- Hiszen Te magad hívtál - nevettem fel. - Egyébként apa és Liam merre van?
- Elmentek a partra elintézni valamit.
- Legalább addig sem kötekszik.
- Na de menjünk - mászott le előttem, s végül ugrott egy fejest a sós tengerbe,
- Te őrült vagy - álltam fel.
- Na gyere, baba - kacsintott.
Leültem a legszélére a hajónak, ahova a víz is elért. Lábaimat belelógattam. Louis elém úszott, s csípőmet megfogva rántott be maga mellé. Egyik kezemmel körülöleltem nyakát, míg másikkal mellkasán támaszkodtam meg. Ő csípőmet fogta körbe egyik hatalmas kezével, míg másikat oldalamon pihentette. Egymás tekintetében vesztünk el. Homlokát enyémének támasztotta, a levegőt pedig élesen szívta be.
- Lou, te is tudod, hogy ezt nem lenne szabad - suttogtam elhalt hangon.
- Baba - ennyit mondott.
- Múltkor is rossz vége lett.
- De sikeresen kimagyaráztuk - indokolta gyorsan. - Annak már egy éve - cirógatta meg arcom. - Thea annyit kért, hogy döntsük el mit szeretnénk, utána pedig üljünk le, és beszéljük meg apáddal.
- Aki meg is ölne mind a kettőnket.
- A legjobb barátja vagyok.
- Valóban, én meg az egyetlen kicsi lánya, akit a legjobb haverja szeretne megrontani.
- Milyen szókimondó lettél Drága - mosolygott rám.
- Ismerlek Lou, amint megkapnál, el is felejtenél.
- Baba, honnan szeded ezt a sok hülyeséget? Pontosan tudod, hogy El-el való szakítás után egyetlen egy lány volt az életemben.
- Igaz, de pasiból vagy.
- Olyan pasiból, aki nem játszik kislányok érzelmeivel.
- Érzelmek? - nevettem fel. - Te azért közeledsz, mert férfiból vagy, én pedig tinédzser, akinek a hormonjai igen aktívak, és már sok mindenre kíváncsi az éltből.
- Imádom az őszinteséged - nyomott egy kis puszit orrom hegyére. - Menjünk vissza, apádék bármikor visszatérhetnek.
Louis segített visszamászni a hajóra, majd ő is követett. Lassan visszasétáltam a napozóágyakhoz Lou társaságában, és elfoglaltam a helyem. Beszélgetések egyre érdekesebbek lettek. Nevetés és jó sok koktél is társult a társalgáshoz.


6 megjegyzés:

  1. Ez meg mindig fantasztikus :))) mondtam en h ha csak negyed annyira tudnék úgy írni mint te....:)) nem tudom hányszor mondhatnám meg el h fantasztikus vagy :)) <3 xxx

    VálaszTörlés
  2. Jujccii *---* Louis:Baba <3 Annyira imádom ezt a becenevemet :D Siess a kövivel

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szuper rész lett!!!:) hamar hozd a kövit!!!!:)

    VálaszTörlés
  4. Wow! Egyre jobban erdekel h mi lesz ennek az egesznek a vege :) xxx ♡

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett :D Először azt hittem, hogy Darcy és Niall között van/lesz valami, úgyhogy jól meglepődtem, mikor kiderült, hogy Louissal.
    Remélem, hogy hamar jön a következő rész, mert alig bírok várni :)

    VálaszTörlés
  6. Igen,igen,igeeen!! Annyira reméltem h Louissal lesz valami! :D Nagyon várom a következőt! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.