2014. szeptember 9., kedd

6.rész


Harry

Idegesen mentem be a hálónkba, ahol már feleségem várt. Az ágyon ült csodás, csipkés hálóingjében, amit annyira szeretek. Elmosolyodtam, s ráfordítottam a kulcsot a zárra. Mivel telefonált, így a fürdőbe igyekeztem, ahol egy gyors zuhanyt vettem, annak is reményében, hogy eltereli gondolataim. Hajamat áttöröltem a fehér anyaggal, míg testemre csak a szokásos bokszerem vettem fel. Visszatértem feleségemhez, aki már végzett a hívással. Befeküdtem mellé, s leoltottam a lámpát, míg magamhoz vontam. 
- Mi a baj, bébi? - kérdezte, s mellkasomon támasztotta meg állát. 
- Csak folyamatosan Darcy jár a fejemben - sóhajtottam fel. 
- Harry, holnap lesz tizenhét éves. Más az Ő korában már baráttal rendelkezik. Ez az első buli az életében, ahol nem vagyunk mi is jelen. 
- Tudom, Édes, tudom.
- Minden rendben van. Ott vannak vele azok az emberek, akikben megbízunk. 
- Thea, a lányunkról van szó.
- Tisztában vagyok vele, hiszen én vigyáztam rá kilenc hónapig, majd azután is én neveltem veled együtt.
- Miért ilyen nehéz? - sóhajtottam fel fájdalmasan.
- Mert a kicsi lányod, aki előtted nőtt fel - felelte. - Kérlek, bébi, nyugodj meg. Vigyázzanak rá. Te most ne foglalkozz vele, biztonságban van. - ült rá csípőmre, és mellkasomra nyomta puha ajkait.
Kellemes érzés hatására felnyögtem, s kezeim közé fogtam arcát, miután egyből szenvedélyes csókba hívtam. Végigsimítottam oldalán egészen fenekéig, belemarkoltam formás idomába, mire még jobban alsó felemhez nyomta magát. Ringatni kezdte csípőjét, én pedig nyelvemmel övét kezdtem el kényeztetni. Felcsúsztattam ujjaimat fenekére, a csipkés anyag alá, majd beleakasztottam őket fehérneműjébe. Elmosolyodott, s segítségemre sietett, hogy mielőbb lekerüljön az a bosszantó, aprócska darab.
- Tudod mivel kell elterelni a gondolataim - motyogtam, miközben magam alá fordítottam.
- Igyekszem - harapott bele alsó ajkába.
- Ne kínozz - nyögtem fel, ahogyan neki feszítettem a már igen feszes férfiasságom.
- Ne fogd vissza magad - húzott le magához, s csókolt meg vadul.
Csípőmet combjai közé ékeltem, miközben elkezdte lefelé tolni bokszerem. Lábával tolta le ameddig tudta, majd végül könnyedén rúgtam le magamról. Kezeim gyorsan mozogtak, annak érdekében, hogy a felsőtestét takaró darab is eltűnjön kettőn felhevült teste közül.
Megkönnyebbült sóhaj, egy apró mosollyal fűszerezve jelentette egybeolvadásunkat. Lassú, ám igen érzéki éjszakába kezdtünk.

Darcy

Szemhéjaim maguktól nyitódtak fel kora délutáni órákban. Gondolkoznom egy percet sem kellett, hiszen pontosan tudtam kinek a karjai között találtak rám álmaim. Mosolyom őszinte, s levakarhatatlan volt. Lassan fordult meg, hogy fel ne ébresszem, a még mindig halkan szuszogó srácot. Szorosan másztam mellé, míg végül fölé nem emelkedtem.
Lassan közelítettem meg, s ajkaimat övéire illesztettem. Szinte azonnal reagált. Kezeit oldalamon felcsúsztatta simította arcomra, s fogta közre, ezzel biztosan tartott maga fölött. Ajkaink ráérősen becézgették egymást egészen addig a pillanatig, amíg el nem távolodtam igen minimálisan tőle.
- Ez ám az ébresztő - mosolygott fel rám, s egy újabb kis puszival ajándékozott meg. - Jó reggelt.
- Igazság szerint már délután van - fektettem mellkasára arcom.
- Hm, nem szeretnél aludni még egy kicsit? - simogatta hátam a felsőm alatt.
- Mikorra kell visszamennünk?
- Hat óra körül - felelte, s megnézte a telefonja kijelzőjét. - Tehát, van még kicsivel több mint három óránk.
- Rád bízott apám? - néztem fel szemeibe.
- Hiszen testvérek is lehetnénk.
- Ne, ilyet még véletlenül se mondja - fúrtam arcom feszes mellkasába nevetve. - Elég undorító lenne, ha a nagybátyám lennél.
- Semmi sem akarok lenni, azon kívül, hogy a szeretett férfi - suttogta.
Visszamásztam az előző pozíciómba, annyi különbséggel, hogy egyik combomat csípője másik oldalára tettem. Kezeimmel feje mellett támaszkodtam meg, míg homlokomat övének döntöttem, s mélyen gyönyörű, kék szemeibe néztem.
- Az vagy - hagyták el ajkaim e szavak, teljes őszinteséggel.
Féloldalas mosollyal arcán húzott vissza magához, s csókolt meg, ám sokkal lassabban, vágyakozóbban mint eddig. 

6 megjegyzés:

  1. Isteni lett megint :) Hamar a kövit<3

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett, imádom :) Remélem, hogy hamar jön a következő rész, mert nem bírom sokáig ! Tehetséges író vagy, biztos sokra viszed majd az életben, ha nem is ezt a pályát választod ♥

    VálaszTörlés
  3. Siess a kövivel.Kiváncsi vagyok mi lesz Darcyékkal.éa hogy mi lesz ha meg tudja hogy az ö lánya és a legjobb barátja mit csinálnak. ;-)

    VálaszTörlés
  4. :DDDDDD
    Engem nagyon feldobtál ezzel a résszel :D Imádlak! <3
    Nagyon várom már a következőt!

    VálaszTörlés
  5. Huh, szia!
    Rettentően sajnálom, hogy eddig nem kommenteltem, de az összes részt elolvastam egytől-egyig és hihetetlenül imádom mindet az összes blogoddal együtt! Nagyon kíváncsi vagyok mit fogsz ebből kihozni, így izgatottan várom.
    Nagyon jól írsz, csak így tovább. Szeretnék olyan jól írni mint te. Szóval inkább nem írok regényt, remélem látod a kommentemet, de amit nagyon remélek, hogy minél hamarabb hozod az új részt. <3 Köszönöm/jük egyébként, hogy ilyen gyorsan hozod a részeket!!:)
    Love you! xxHanna

    VálaszTörlés
  6. Rovid lett, de annal aranyosabb ^^ xxx ♡

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.