2014. augusztus 20., szerda

47.rész

Thea

A mai nap folyamán a városban sétálgattam Gemma társaságában. Baba boltokat jártuk, hiszen nem csak nekem, de neki is jelentős szerepet kap életében az áldott állapot. Gem még csak az ötödik hónapban van jár, de már most hatalmas készülődés. Ashton szinte minden lépését lesi a kismamának. Jó pár dolgot beszereztem, amely egy kislány szobájának részese kell, hogy legyen. 
Miután késő délután hazaértem egyből kislányunk szobája felé vettem az irányt. Lassan elkezdtem kipakolni a rózsaszín kis ruhákat, plüssálatokat, és a még vásárolt dolgokat. 
Alig telhetett el kis idő, amikor is az ajtó nyitódását, és csapódását lehetett hallani. 
- Thea? - töltötte meg a lakást férjem hangja.
Visszakiabáltam, hogy "gyerekszoba", és már csak a lépteit lehetett hallani egyre közelebbről. Becsuktam a szekrény ajtaját, majd elindultam az ajtó felé, amelyen Harry lépett be. Elmosolyodott, s körbenézett egyből.
- Vásárolgattál, Gyönyörűm? - ölelt magához.
- Csak pár dolgot vettem, ami kislánynak megfelelőé teszi a szobát - mosolyogtam fel rá.
- Rendben volt minden?
- Igen, Gemma-val voltam.
- Pontosan ezért kérdem - nevetett fel. - Lökött nővérem eléggé veszélyes tud lenni.
- Harry, terhes, nyilván most jobban vigyáz. És egyébként is, a nővéred, tiszteld.
- Nyugi Édes.
Húzott magához, s finoman megcsókolt. Ajkai perzselték enyéimet, míg teljesen magához vont, amennyire csak lehetségesnek vélte. Kisebb puszikkal szakadt el tőlem végül.
- És a másik hercegnőm hogy van?
- Már nagyon szeretne világra jönni. Egész nap mozgolódott. - sóhajtottam fel.
- Hékás, vigyázz nekem anyucira - guggolt le, s beszélni kezdett a pocakomhoz. - Alig várom, hogy már a kezembe tarthassalak kicsi lány - hagyott egy hosszú puszit pocakomon.
Felállt, és arcomat hatalmas tenyerei közé fogta. Ajkait lassan enyéimhez érintette. Finom csókba invitált, amelyet én egyből viszonoztam. Lassú, érzelmes táncot folytattunk. Kezeit fokozatosan csúsztatta lejjebb, melleimet érintve, míg fenekemhez nem ért. Végigsimított a területen, s ajkait elszakította enyéimtől. Nyakamba fúrta arcát, s haja csiklandozta bőröm. Forró puszikat hagyott az érzékeny területen, majd nyelvével ismételte meg a kényeztetést. Szemhéjaim szorosan össze voltak zárva. Kezeim csípőjén pihentek.
- Szeretkezz velem - motyogta ajkaimra.
Hirtelen kaptam fel tekintetem, amikor is meghallottam a mély hangját. Nagyot nyeltem, amikor felfogtam a kérésének értelmét.
- Harry ... - hangom erőtlen volt.
- Nem kívánsz?
- Hogy kérdezhetsz ilyen butaságot? - simítottam végig enyhén borostás arcán. - Harry a férjem vagy, a közös lányunkkal vagyok állapotos. Szeretlek, és kívánlak. Fogalmam sincs, hogy mikor voltunk együtt már, hát, hogy a fenébe ne kívánnálak? Egyszerűen csak .. - hajtottam le fejem.
- Mi a baj? - emelte fel arcomat államnál fogva. - Édesem, nekem bármit elmondhatsz.
- Mostanában nem volt alkalmad látni ruha nélkül - nyögtem ki zavartan.
- Ugye most csak hülyeségeket beszélsz? - nézett rám komolyan. - Kicsim, te csodás vagy. A gyermekünk miatt lett pocakod. Legszebb kismama a világon, és csak az enyém. Szeretlek.
- Én is téged.
Hevesen megcsókolt, majd felnyalábolt, s a szemben lévő szobánkba, egyenesen az ágyhoz vitt, amin végigfektetett. Puha csókokkal kényeztette bőröm, miközben ingemet gombolta ki. Szó szerint lecsókolta testemről a ruhadarabot. Pocakomat is elhalmozta minden jóval, majd visszatért ajkaimhoz.
- Neked, hogy lenne jó? - szakadt el egy pillanatra.
- Csak ne nehezkedj a hasamra - feleltem.
Bólintott, majd felült, és minden ruhájától megszabadult. Türelmetlen volt. Vágy mind a kettőnkben tombolt. Régen éreztük már egymás kényeztető érintését. Amint megszabadult saját ruháitól, már rólam hámozta le a nadrágot, és a fehérneműt. Mind a ketten teljesen mezítelenek voltunk.
Kezét nyújtotta, én pedig belecsúsztattam enyémet. Mögém helyezkedett, s feltérdelt. Ölébe ültetett. Fenekemnél éreztem erekcióját, de egyáltalán nem sietettet semmit. Átölelt. Hátam, izmos mellkasával találkozott, míg ő ujjaival melleimet kényeztette. Fejem hátra vetettem vállára, ahogyan élveztem az érzéki érintéseit.
Csípőmet mozgatni kezdtem, ezáltal felszakadt egy mély nyögés belőle. Elmosolyodtam, s oldalra fordítottam fejem. Nyakára adtam finom puszikat, míg ő délebbre kalandozott testemen. Egyik kezével aranyos kis pocakom simogatta, míg másikkal izgatni kezdett. Felnyögtem, amikor eltüntette két ujját bennem. Nem húzogatta, csupán körkörös mozdulatokat végzett. Masszírozta falaim, amelyek néha megfeszültek ujjai körül.
- Harry, meg akarlak csókolni - suttogtam.
Azonnal teljesítette kérésem. Forrón csókolt, míg ujjaival tovább kínzott. Hasamon egybefontam ujjainkat. Hirtelen arra eszméltem, hogy ujjait férfiassága váltott fel. Lassan engedett magára. Felszisszentem egy kicsit, mire azonnal megállított.
- Lassan, bébi - csókolt nyakamba.
Teltség, amelyet éreztem, leírhatatlan. Olyan kapcsolat volt közöttünk, amely mindent elsöpört. Csak mi ketten voltunk, s a pillanat. Érzéki csókok, édes kis suttogások varázsában.

****

Idő telt, mi pedig csak éltünk egyik napról a másikra. Esténként egy ágyban aludtunk el, de egy rövid esti, s reggeli puszin kívül már semmi sem történt. Utolsó vizsgálatomra egyedül mentem. Harry elfoglalt lett. A banda körül a felhajtás még mindig magasan tetőzött. Turné jelenleg nem volt, de interjúk, és különböző műsorokban fellépések igen. Az új album készítése is rengeteg időt elvett, ahogyan a nyilvános eseményeken való részvétele is. Ezekre már nem kísértem el a nagy pocakommal. Jobbnak láttam, ha otthon a házunkban várom meg. Fáradékony voltam, és a rosszullétek is rámtaláltak.
Éjjel amikor hazaért ingerült, fáradt volt, s gyors zuhany után már az ágyba is zuhant. A kelleténél többet nem szólt hozzám. Valami megváltozott szinte egyik napról a másikra.
- Megjöttem - kiabálta el magát, s a márvány pultra dobta a kulcsát.
- Vacsorázol? - mentem ki a nappaliból.
- Már ettem - sietett fel az emeletre.
Leoltottam a villanyokat, és lassan felsétáltam a hálónkba. Harry a fürdőbe volt, így én leültem az ágyra, és vártam, hogy kijöjjön. Talán tíz perc telt el, amikor is visszatért.
- Beszélhetünk?
- Álmos vagyok Thea - feküdt be a takaró alá.
- Szerinted normális, hogy elmegyünk egymás mellett?
- Itt fekszem az ágyunkba.
- Hajnali két óra van - jegyeztem meg. - Reggel mikor felébredek, te soha nem vagy itthon.
- Célzol valamire?
- Csak arra, hogy szükségem lenne rád. Az utolsó heteimben vagyok, felfogtad? - álltam fel.
- Tisztában vagyok azzal, hogy mikor fog megszületni a gyerekem.
- A gyerekünk Harry, a gyerekünk - folytak végig a könnyek az arcomon.
- Thea, a picsába, aludjunk.
- Elegem van, szinte csak egy roncs lettem melletted - mentem be a gardróbba, s egy kistáskába kezdtem el összepakolni pár fontos dolgot.
- Thea, gyere aludni - jelent meg az ajtóban Harry. - Szükséged van a pihenésre.
- Nem fekszem egy olyan ember mellé, akinek még köszönni is nehezére esik.
- Thea, fejezd be ezt az őrültséget, és feküdj le.
Nem hallgattam rá. Megfogtam a táskám, s elmentem mellette. Felkaptam a telefonom, s a lépcső felé indultam, hogy mielőbb elmehessek innen.
- Thea, azonnal állj meg - fogta meg csókolom, és fordított maga felé.
- Harry, engedj - sírtam. - Hetek óta idegennek nézel.
- Feküdj be az ágyba.
- Nem - ordítottam rá, majd hangosan fel is nyögtem.
- Jól vagy?
- Fáj - fogtam az alhasam.
- Gyere, ülj le.
- Harry elfolyt a magzatvíz.
Azonnal felkapott pár ruhadarabot, majd megfogta a kezem, míg a másik kezével a derekamat ölelte át. Sietve mentünk le, amennyire a helyzet engedte, s egyből az autóba szálltunk. Harry sietve indította be az autót, és sietve a gázra lépett.




Ps.: Sziasztok! Külön posztot nem teszek ki róla, így a rész végére írom. Köszönöm szépen azoknak az olvasóimnak, akik szavaztak rám a verseny folyamán! Imádlak benneteket. A Legkedveltebb Író kategóriát 106 szavazattal megnyertem, míg a bloggal második lettem! <3 Xx 

5 megjegyzés:

  1. Nem csodálom :) nagyon jól írsz :) gratulálok :)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok:) megérdemelted:3 fantasztikusak az írásaid..remélem minél hamarabb olvashatom a következő részt ^^ puszi:Norecs <3

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok.Nagyon jò lett ez a rész is.Siess a kövivel. :-)

    VálaszTörlés
  4. Istenem ez annyira tökéletes :3 Siess a kövivel és Gratulálok :)

    VálaszTörlés
  5. Wow! Egy hirtelen jott vita es paff, irany a korhaz... o.O
    gratu a dijadhoz baby! :) xxx ♡

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.