27.rész

Thea

Rosszul éreztem magam, de talán még ez sem a megfelelő kifejezés az állapotomra. Louis a szoba másik végében próbálta észhez téríteni Harry-t, míg mellettem a lányom ült, és próbált megnyugtatni. Könnyeim még mindig folytak, míg hasamat simogattam, és reménykedtem. Férjem felém pillantott, s már tisztán látható volt szemeiben a megbánás. Lou kitaszította a fürdőbe, ahol is ruhástól lökte a zuhany jég hideg vize alá.

- Mi történt? - jelent meg Paul.

- Apám fejét vesztette. 

- Rendben vagy? - nézett rám, mire bólintottam egy aprót. - Megnézem. 

- Anya, gyere át hozzánk, van még egy szoba, de ha gondolod, az enyémbe is jöhetsz - mondta Darcy, miközben felsegített az ágyról.

- Mi van apával? - jelent meg Noah is, majd egyből a fürdő ajtajához sietett. 

- Hé, édesem - rohant be Lou, és vont szorosan magához. - Mit csinált ez az őrült? - pillantott lányomra, mivel látta, hogy válaszolni nem fogok. - Gyere át hozzánk, a fiúk rendbe hozzák. Pihenned kell. 

Csendben mentem kifelé a szobából, lányom, és Lou között egyenesen az ő részlegükre. Noah is követett bennünket, aminek örültem, hiszen nem szerettem volna, hogy így lássa apját. Egyenesen a szobába mentem, ahol is az ágyba bújtam. 

- Menjetek aludni, késő van - néztem gyermekeimre, akik az ágyam végéből néztek rám. 

- Biztos jól vagy, anya? - kérdezte Noah. 

- Igen, csupán arra van szükségem, hogy tegyétek amit kértem. 

Végül jó éjszakát kívántak, és magamra hagytak Lou-val. Leült mellém, és aggódva nézett rám. Fogalmam se volt, hogy hol is kezdjem a mesélést, hiszen eléggé összetett volt a dolog. Türelmesen várt, míg meg nem szólaltam. Dióhéjban elmondtam neki, lányom és Louis viszonyát, kiegészítve annyival, hogy tudomásom szerint senki sem tudja. 

- Megértelek, de szerinted normális, hogy titkolózol Harry előtt? 

- Természetesen nem, de ha elmondanám, elárulnám a lányom, soha többet nem bízna meg bennem - feleltem. 

- Így pedig a férjed bizalmát veszted el. 

- Nehéz - sóhajtottam fel. 

- Rájött, vagy mi történt? Soha nem láttam még ilyen állapotban, őt. 

- Nekem esett, hogy hazudom neki, azután elviharzott, majd arra ébredtem, hogy nem tudja kinyitni az ajtót. Tudtam, hogy részeg, de bíztam benne, hiszes soha nem bánt velem rosszul. Nekem esett.

- Megütött? 

- Nem, természetesen nem - vágtam rá azonnal. - Egyszerűen csak le akart feküdni velem, de ahogyan kezeimet szorította fájt. Nem magamat féltettem, hanem a kicsit. Sose viselkedett ennyire durván. 

- Adsz rá esélyt, hogy megbeszéljétek?

- Valamikor biztos, de most nem szeretném, hogy a közelembe legyen - feleltem őszintén.

- Meg tudlak érteni. Viszont pihenned kell, hagylak. Ide nem tud bejönni, úgyhogy nyugi - mosolygott rám kedvesem. - Ha bármi van, csak egy szobával vagyunk arrébb. 

- Köszönöm - öleltem meg. 

****

Nehezen, de sikerült elaludnom, ám reggel kopogtatásra ébredtem, amely a bejárati ajtótól jött. Gondoltam, hogy majd a lakosztály többi lakója megnézi. Semmi kedvem nem volt felkelni, és hallgatni az aggódó kérdéseiket, bármennyire is szeretem őket. 

Egyre hangosabb, és türelmetlenebb lett a váratlan vendég, de csak csendben feküdtem még mindig a szobából az eseményeket. Tisztán kivehető volt, hogy Lou és Tom a bejárat felé indult, amelyet hamar ki is nyithattak, mert csend lett.

- Mit akarsz itt? - kérdezte Lou.

- Látni akarom - Harry. Ő volt az, s hangja nem csak fáradt, de szomorú is volt. 

- Az éjszakai akciód után, lássuk be, hogy idő kell neki - szólalt meg Tom. 

- Csak beszélni szeretnék vele. 

- Harry, kérlek. Terhes feleségedet akartad megerőszakolni - csattant fel Lou. 

- Úr isten, nem ... - tiltakozott egyből. - Kérlek benneteket, ha nem engedtek be, legalább valamelyikőtök szóljon neki. 

Közelebb mentem az ajtóhoz, hogy tisztábban halljam beszélgetésüket. Nem kellett ahhoz látnom férjemet, hogy tisztában legyek azzal, hogyan is néz ki, s milyen érzelmek is tombolnak benne. Hirtelen megdöbbentem amikor is egy újabb hangot hallottam meg. 

- Apa? Mit keresel itt? - Noah. 

- Noah. 

- Megint bántani akarod anyát? - fájt, ahogyan hallottam kisfiam gyermeki hangját. 

- Mi? Nem, én nem .. - kezdett bele, de már éreztem, hogy cselekednem kell, így kimentem, ezzel mindenkibe belefojtottam a szót. 

- Hé, kislány, rendben vagy? - lépett azonnal mellém Lou. 

- Kicsit, köszönöm.

- Beszélhetnénk? - tette fel a kérdést félve Harry, mire azonnal ránéztem. 

- Anya, ne - tekintetemet fiamra kaptam. - Megint bántani fog - lépett mellém. 

- Bébi, minden rendben lesz, menj be a nővéredhez, kérlek - simítottam ki enyhén göndör tincseit arcából. 

- Biztos vagy benne? - Lou arca komoly volt.

- Igen - feleltem, és elléptem mellettük.

Harry elállt utamból, így egyenesen a szobánk felé mentem. Könnyedén nyitottam ki a szoba ajtaját, és siettem be rajta. Hallottam, hogy Harry követett.
- Megbeszéljük?
- Lezuhanyoznék, és átöltöznék.
- Rendben - bólintott, s leült az ágyra.
Fürdőbe igyekeztem egy kis időt nyerni, ám egy idő után már neki is gyanússá vált a dolog, ugyanis bekopogott, hogy minden rendben van-e. Megnyugtattam, s elkezdtem magamra venni a hosszú melegítőm, és trikóm. Hajamat lazán hagytam egy kontyba. Mély levegőt vettem, amelyet lassan fújtam ki, s végül sétáltam vissza, hozzá.
- Hát akkor itt lennék - feleltem, és leültem az ágyra, vele szembe.
- Először is nagyon sajnálom, amit tettem, illetve majdnem tettem veled - nézett szemeimbe. - Szörnyű ember vagyok, de valamiért még sem tudom hibáztatni magam teljesen, amiért kiakadtam.
- Harry nem arról van szó, hogy kiakadtál - néztem rá komolyan. - Lerészegedni? Mi vagy te, egy tinifiú? Két gyereked van, itt vagyok én, mint a feleséged, és ismételten terhes vagyok. Az isten áldjon meg, majdnem megerőszakoltál. Tudod, hogy a visszautasítás nem az én asztalom, fel sem tudom fogni, miként is gondoltad ezt az egészet.
- Egyszerűen úgy érzem, hogy eltávolodunk egymástól.
- Hát ezzel csak még jobban eléred - ültem közelebb hozzá.
- Érzem, tudom, hogy titkolózol, és ez kiborít - túrt mind a két kezével hajában. - Tudod ... - vett egy mély levegőt, s rám emelte aggódó smaragdjait. - Először arra gyanakodtam, hogy esetleg a pici ..
- Ne, ne mondd ki - álltam fel hirtelen, hogy minél messzebb kerülhessek tőle.
- Kicsim, kérlek - lépett mögém, s simította enyhén kerek pocakomra kezét.
- Harry, engedj el - csuklott el hangom, ahogyan próbáltam visszatartani a sírást.
- Sajnálom, már mindenre gondoltam, de ez tűnt a legésszerűbbnek.
- A legésszerűbbnek? - fordultam szembe hirtelen vele, mire meglepődött. - Tisztában vagy azzal, hogy pontosan arra utalgatsz, hogy megcsaltalak, és más gyerekét várom? Tudod, pontosan Te voltál, aki többször is kísértésbe esett a kapcsolatunk folyamán. Komolyan kételkedsz bennem? Mert akkor semmi keresnivalónk egymás mellett.
- Bébi, ne, ne mondd ezt - fogta kezei közé arcom, s homlokát enyémének döntötte. - Sajnálom, mindent sajnálok, amit valaha is ellened tettem - hangja kétségbeesett volt. - Szeretlek, és tudom, hogy ostobaság volt, természetesen, hogy a közös gyermekünket várod. Szeretlek mindennél és mindenkinél jobban, Édes - szinte suttogta már elgyengülve a szavakat.
- Harry észrevetted, hogy tegnap este nem csak nekem ártottál, de a gyerekeidnek is, és ezalatt a még meg sem születettet is értem - néztem szemeibe. - Noah, láttad a fiad arcát, milyen megvetéssel, félelemmel nézett rád? Példát kellene mutatnod, nem pedig egy kamaszként viselkedned.
- Tudom, hogy elcsesztem, de ígérem, hogy helyrehozom, csak annyit kérek, hogy bocsáss meg nekem.
- Megbocsájtok, hiszen a férjem vagy, és szeretlek - hunytam le könnyes pilláim.
- Csak úgy ne folytasd a mondatot, ahogy én gondolom, kérlek, Kicsim, ne, ne tedd ezt - fojt végig arcán egy kövér könnycsepp, majd még egy, s egymást váltották fel az újabbak.
- Sajnálom, de időre van szükségem - hangom halk volt, szinte suttogás. - Haza utazom, amint vége a turnénak, újra találkozunk - emelkedtem lábujjhegyre, s nyomtam könnyes arcára egy hosszú, utolsó puszit.