32.rész

Harry

Miután Thea megtagadta, hogy lássam, kénytelen voltam elhagyni a kórtermet. Bármennyire is erőltette, hogy menjek haza, nem tehettem meg. Folyosón az egyik igen kényelmetlen széken foglaltam helyet, s vártam, miközben gondolataim csak úgy kavarodtak bennem.
Kis idő elteltével megérkeztek szülei, az én szüleim, és Noah is. Fiam azonnal berontott a szobába, ahova követték Elenáék is.
- Kicsi - ült el mellém anyám, és magához ölelt.
- Mindent elcsesztem.
- Sajnálom, együtt túl lesztek rajta - motyogta, és ekkor azonnal rájöttem, hogy nem is tudja mennyire megvet most a saját feleségem, teljes joggal.
- Mit tettél? - hangja döbbent volt, s hasonlóan megvető, mint Thea-é. - Mond csak, mi a fene ütött beléd? A feleséged terhes, te pedig az első adandó alkalommal, amikor teheted félre mész? Tudomásom szerint, minden rendben volt eddig közöttetek.
- Anya, tudom, hogy elcsesztem.
- Elcseszted? - nézett rám nagy szemekkel. - Enyhén fejezted ki magad. Ez a lány melletted vált nővé, együtt éltetek át rengeteg szép pillanatot, ahogyan rosszat is, de mindig kilábaltatok belőle. Harry, te magad is tudod, hogy fiatal korodban mennyire is elnéztem a sűrű, egymásba torkollott kapcsolataid, de amikor találkoztál ezzel a remek lánnyal, minden megváltozott. Láttam rajtad az őszinte boldogságot, amit azelőtt nem. Hittem abba, hogy valóban jó útra térit, komollyá tesz. Amikor bejelentettétek, hogy megkérted a kezét, leírhatatlan boldogságot éreztem. Akkor megbizonyosodtam arról, hogy megváltoztál jó irányba. Most pedig .. - sóhajtott fel fájdalmasan. - Csalódást okoztál, de nem csak nekem, hanem Thea-nak is, aki hűséggel szeretett téged mindig.
- Anya, kérlek ...
- Őszintén eddig is elmondtam a véleményem, és most is. Mélységesen csalódtam benned kisfiam - állt fel.
- Tudom, hogy mindent elbasztam - álltam fel. - Az egész életemet egy rossz lépéssel elcsesztem, de nem fogom ennyiben hagyni. Soha senkit nem szerettem ennyire, mint Őt .. - vettem halkabbra hangom. - Szeretem őt, anya, ahogyan a gyerekeimet is. Azt az apróságot is imádtam már most, de az én hibámból őt is elvesztettük. Kérlek, legalább Te ne utálj .. - csuklott el a hangom.
- Az anyád vagyok, és hiába haragszom rád, sohasem utálnálak - ölelt magához szorosan. - Tudod, hogy bármikor szívesen látlak otthon, és, hogy melletted álltam mindig, de édesanyai jogommal el kell mondanom őszintén a véleményem neked. Valakinek észhez kell térítenie még most is. Mit mondott, Thea?
- Hogy nincs jövőnk, hogy megvet, undorodik tőlem.
- Nehéz neki, hiszen most vesztette el a babát. Meg kell értened, hogy most ilyen, illetve, hogy nem akarja az érintésed. Egyértelműen tartózkodik attól, hogy ugyan úgy érintsd, ahogyan a másik lányt.
Tudtam, hogy igaza van anyának, még is fájt, hogy ennyire eltaszít magától. Már azzal is megelégedtem volna, hogyha benn maradhattam volna vele a szobában, de nem. Teljesen elzárkózott előlem. Visszahanyatlottam a székre, míg édesanyám besétált azon az ajtón, amelyen én is annyira szerettem volna.

Thea

Tekintetemet az ajtóra irányítottam, amely kitárult, s egy kedves asszony arcával találtam azonnal szembe magam. Lassan közelített meg engem, s ült le az ágyam melletti egyik székre. Kezemet megfogta, miközben végigmért.
- Nem teszem fel a kérdést, hogy hogyan is érzed magad, hiszen természetes, hogy rosszul - szólalt meg kellő lágysággal hangjában.
- Testi fájdalom rég nem érdekel - feleltem halvány mosollyal.
- Annyira erős vagy.
- Messze állok az erős fogalmától - mondtam őszintén.
- Elmondta.
- Legalább neked Ő mondta el, és nem az újságokból tudtad meg - húztam el a számat. - Reggel felemelő érzés volt a reggeli tea mellé.
- Sajnálom - szorította meg enyhén kezem. - Elbeszélgettem vele. Teljesen maga alatt van.
- Csak mert elvesztette a gyerekét.
- Badarságokat beszélsz. Természetesen az is emészti, de ami még jobban megrendítette, azaz, hogy ellökted magadtól.
- Fogalmam sincs, hogy mit is várt .. - zavarta meg gondolataimat a telefonom. Kinyúltam érte, s határozottan nyomtam ki, amikor is megláttam a hívó fél nevét. - Fogalmam sincs, miért is nem fogja fel, hogy hidegen hagy.
- Aggódik érted.
- Eleanor, csak ne aggódjon értem - néztem újra Anne-re.
- Mi történ?
- Ezt kifelejtette a mesélésből a fiad? - kérdeztem, mire csak hasonlóan zavart tekintettel meredt rám. - Ő vele feküdt össze.
- Most csak viccelsz.
- Ez az igazság, Anne. A fiad jópofa dolognak tartotta, hogyha a lánya Louis-al kavar, akkor ő meg kipróbálja Lou exét.
- Darcy és Louis? Mármint Louis Tomlinson?
- Igen, Anne, az unokád és Louis egy párt alkotnak jó ideje. Én tudtam, de Harry nem. Kiderült a napokban, miután hazajöttem ... - vettem egy mély levegőt. - Ahogy elhagytam New York-ot, már Eleanor társaságát kereste. Igazából fogalmam sincs, hogyan is akadtak egymásra, mert még nekem sem reagált a hívásaimra, majd felhagytam vele. Mióta szétmentek Louis-al, azóta senki sem látta, egészen eddig.
- Na jó, ez nekem sok.
- Hát még nekem.
- És mire jutottatok Harry-vel?
- Hát ugye megérkezett hozzánk, és számon kértem. Vagyis inkább felolvastam a cikket, aztán fogalmam sincs. Sírtam, ami szerintem érthető, aztán történtek a dolgok egymás után. Szobánkban voltunk, amikor szédülni kezdtem. Aztán itt ébredtem, s Harry közölte velem, hogy elvesztettem a babát.
- Még lehet babátok, kincsem - mosolygott rám kedvesen.
- Anne, szeretem a fiadat, hiszen egyik napról, a másikra nem lehet kiszeretni senkiből, de amit tett ... - hunytam le pár pillanatra szemhéjaim. - Ha valamikor is megbocsájtanék neki, nem hiszem, hogy adnék esélyt arra, hogy teherbe essek. Jelenleg a közelében sem bírok lenni. Sajnálom, de undorodom tőle egyszerűen.
- Megértelek, hiszen még is megcsalt, de be kell látnod, hogy a felesége vagy, és van csodálatos két gyermeketek már. Mindent egyik napról a másikra nem dobhattok el.
- Ő volt az, aki megcsalt, nem én őt, An. Időt kértem tőle, majdnem megerőszakolt az egyik éjszaka folyamán. Részeg volt, soha nem bánt velem rosszul, de akkor valóban fájdalmat okozott. Másnap megkértem, hogy adjon időt. Eszemben sem volt, hogy szétmenjünk, ám mostanra már .. - csuklott el hangom, s könnyeim makacsul törtek előre.
- Próbáljátok megbeszélni.
- Tudtam, hogy vissza kellett volna utasítanom még a legelején. Mindenki figyelmeztetett, hogy fájdalmat fog okozni egyszer. Paul is megmondta, hogy a kiszolgált időt teljesítettem, akkor hagyjam el.
- Milyen időt? - ekkor kaptam észbe, hogy többet beszéltem a kelleténél. - Thea, miről beszélsz?
- Sajnálom, semmiről. Valószínű a gyógyszerek beszélnek belőlem.
- Ne nézz hülyének, kérlek.
- Anne, azt hittem, hogy tudod, de ha mégsem, akkor ezt Harry-nek kell elmondania neked. Most pedig, ha nemharagszol, pihennék.
- Rendben van - bólintott, s felállt. - Kérlek, vigyázz magadra - nyomott egy puszit arcomra, s hátat fordítva nekem hagyta el a kórtermem.